Az apját látta maga előtt: kínlódott, küszködött egész életében, de a tisztességét soha nem adta fel. Talán ilyennek teremtette az Úr. Urit azonban nem olyannak teremtette, mint az apja, ezt Uri erősen érezte, kéjelgő természetet adományozott neki, henyélőt és önzőt, hedonistát minden téren, de az apja önkínzó tisztessége mégis példa lett a számára. Elsírta magát Uri, akit az apja a szeme romlása miatt magára hagyott, de mégis az apja volt, és a legjobbat akarta neki, amikor a delegációba benyomta.
Sokan sírtak a Körzetben akkoriban, megvolt rá minden okuk, de Uri nem azért sírt. Mindössze az történik a Körzetben, amit az ember az ember ellen elkövetni képes...