Száraz tények
Vagy mégsem?
Szavazatoddal Te is befolyásolhatod, hogy ez a cikk bekerüljön-e a Kihagy6atlanok névsorába!
A Kiskörei Vízlépcsőt 1973-ban a tiszai áradások elkerülése, szabályozása és a vízhasznosítás miatt építették. A Tisza-tó pedig valójában ennek a mesterséges folyami szabályozásnak köszönheti létrejöttét. Igen, ez a tó csak a nevében és a közvélemény szerint igazi tó, valójában egy síkvidéki átfolyásos tározó. Tározó? Pangó, unalmas posvány? Egyáltalán nem. Nem véletlen, hogy mindenkit meg is téveszt. A Tisza-tó és környéke ugyanis zöld, buja, nyüzsgő és változatos vadvilág teli energiával és örök mozgással.
A Tisza-tó Heves megye délkeleti szélén, három másik megye határán (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok) fekszik. Bár már az 1970-es években elkezdték a kialakítását, teljesen csak az 1990-es évekre sikerült teletölteni. Felülete 127 km2, hossza 27 km, átlagos mélysége 1,3 méter és ezzel hazánk második legnagyobb összefüggő vízfelülete. Rengeteg holtág, számtalan csatorna, 43 km²-nyi sziget, lagúna teszi a tavat még kalandosabbá, izgalmasabbá. A Tisza-tó lejt: így aztán az Abádszalóki öböl mindig mélyebb, mint az északi Valki- medence.
Itt minden az aktivitásról, az egészségről és a természet közelségéről szól. A tó lankás, homokos strandjai tökéletesek a strandoláshoz. Egyedülálló módon a víz déli részén engedélyezett a motoros vízi járművek (motorcsónak, jet-ski stb.) használata is. A környéken számlálhatatlan mennyiségű termál- és gyógyfürdő várja a mozgásszervi betegségekkel küzdőket, vagy az éppen csak pihenni vágyókat. Persze horgászatra, téli rablóhalászatra, vadászatra is van errefelé lehetőség. Ha kedvünk van, körbejárhatjuk a tavat akár gyalog, akár kétkeréken, esetleg lóháton is. Ebben segítségünkre lehet a mára már az egész tavat körbeérő bicikliút, valamint a 2006-ban megnyitott Tisza-tavi Vízisétány és Tanösvény, amit a Hortobágyi Nemzeti Park hozott létre a kirándulók számára.
A Tisza-tó valódi ökoparadicsom; 2004-ben Európában elsőként nyerte el a "Village+" nemzetközi ökoturisztikai védjegyet. Nem véletlen hát, hogy ez a hely az ornitológusok paradicsoma. A Tisza-tavi Madárrezervátum Európa szerte híres és jelentős terület. Ha valaki elég türelmes és ügyes, akkor csaknem 200 fajta madarat számlálhat meg errefelé. A tó vízinövényezte is rendkívül gazdag, változatos: egyes holtágait csodaszép tündérrózsaszőnyeg borítja, máshol pedig szomorúfűzfák hajolnak az árnyas vízre.
Látogassunk el Tiszafüredre, a Malom utca végére, a Nyúzó Gáspár Fazekas Tájházba! Ebben az 19. századi házban egykor a Nyúzó-fazekasok dolgoztak, ma pedig a turistáknak segít felidézni a félparaszti sorban élő fazekasmesterek életét. Megtudhatjuk például, hogy ezen a vidéken készítik a "miskakancsót" - a gazdagon díszített, huszárt mintázó agyagedényt. Ha van még egy kis időnk, mindenképpen nézzünk be néhány környező településre, Karcagra, Mezőcsátra, vagy Abádszalókra a Tisza-tó fővárosába! Sásdi Vera