Száraz tények
Vagy mégsem?
Szavazatoddal Te is befolyásolhatod, hogy ez a cikk bekerüljön-e a Kihagy6atlanok névsorába!
Hallottak már az Asszonyfarsangról? Nem? Hát, ezt hallgassák! Farsangkor, a húshagyó kedd előtti napon az asszonyok csapatostól felvonulnak a hegyre, a szőlős kertekbe. A faluban csak a férfiak maradnak. A présházak mellett aztán a nők hajnalig tartó, fergeteges mulatozásba kezdenek. Ha, egy férfi mégis van oly bátor, és utánuk merészkedik, hát azt közös erővel jól elverik, és elkergetik. Magyarországon egyetlen hely volt, ahol farsang idején ilyen, mulatni induló asszonyokat láthattunk, az pedig, Szentbékkálla.
Szentbékkálla a Káli medencét alkotó hat község (Kővágóörs, Köveskál, Szentbékkálla, Mindszentkálla, Kékkút, Salföld) egyike. Igazi kis gyöngyszeme a tájnak. Takaros kis település ez, békés emberekkel, valódi nyugalommal, igazi vidéki nyüzsgéssel. Ezeken az utcákon nem is olyan régen még rozmaringos asszonyok árulták portékájukat a lakodalomba indulóknak. Itt úgy tartják, hogy a falu a nevét Szent Benedekről kapta (legalábbis az első felét). Ne higgyük, hogy ez a kis falucska álmos vidéki hely csupán, mely nem tartogat semmi meglepetést! Nagyot tévednénk!
Ha, mindezt már láttuk, érdemes egy kicsit a hátunk mögött hagyni a falut és a természet felé venni az irányt. Van itt egy hely, ahonnan beláthatjuk az egész környéket. Sétáljunk el a Fekete-hegyhez, ott pedig mindenképpen másszunk fel az Eötvös Károly kilátótoronyba! Ott ugyanis bizonyosan eláll a lélegzetünk! Idő kell, amíg az agyunk és a szívünk képes befogadni a látványt. Tekintetünk a falu kis nádfedeles tetőitől, egészen a Balatonig szárnyallhat. Elláthatunk akár a Tihanyi-félszigetig is. Csodaszép látványt nyújtanak a Káli-medence apró, tengerszem-szerű tavacskái, melyeken megcsillan a nap fénye, a rendezett szőlőskertek, a pincesorok és magányos présházak! A szőlő között itt mindenhol fehér és néhol rózsaszín foltokban mandula terem. Egyszerűen leírhatatlan.
Tekintetünk garantáltan megakad Szentbékkálla valódi nevezetességén, a „kőtengeren”! Nem kell sokat sétálnunk nyugati irányba, hogy elérjük ezt a rendkívül érdekes helyet, ahol a vulkáni kőzetet a szél és a víz felaprózta, lekoptatta, darabokra törte és kialakította a mostani látképet. A természet évezredes munkáját csodálhatjuk itt meg. A formák és méretek páratlan tárháza ez. Milliónyi alak és mindegyik egészen más. Van itt minden az igazán apró kavicstól a gigászi sziklákig. A Káli-medence több pontján találhatunk ilyen kőmezőt, de a szentbékkállai a legkülönlegesebb! Főleg, hogy van itt még más csoda is! Találunk itt egy óriási kőtömböt, amire egyszerűen muszáj felmászni! Elképesztő érzés, amikor a több tonnás, ősi kőtömb akár egy ember súlyától is megmozdul. Ez a kőtábla olyan szögben áll, hogy ilyen kis terhelés is elég ahhoz, hogy megbillenjen. Igazán lenyűgöző ez az ingatag, labilis óriás. Ez tehát, a híres szentbékkállai Ingó-kő! Sásdi Vera