Száraz tények
Vagy mégsem?
Szavazatoddal Te is befolyásolhatod, hogy ez a cikk bekerüljön-e a Kihagy6atlanok névsorába!
A ma román stílusú Szent István-templom az egyike a két Árpád-kori építménynek. Helyén eredetileg egy fatemplom állhatott. A tatárjárás idején a szerkezet súlyosan megsérült, újjá kellett építeni. Úgy tartják, ekkor kerültek a kőből faragott, bajuszos tatár fejek a templom homlokzatára. A legenda szerint húsz tatárt fogtak el, és egy kivételével mindet azonnal le is fejezték. Annak az egynek azonban sikerült megszöknie. A többiek levágott fejének mása tizenkilenc kőfülkében a templom homlokzatát díszíti, a huszadik fülke pedig a szökevény miatt örökre üres maradt. Nagyon izgalmas látványt nyújtanak ezek a pogány szokásokat felidéző motívumok egy római katolikus templom falán. Igazán érdekes ellentmondás; valószínűleg nem sok helyen láthatunk ma ilyesmit. Az egyhajós templom arányos, nem túl nagyméretű, kitűnően illeszkedik a falu képébe. Aki szeretné mind a négy kegyhelyet végigjárni, az vegye sorra még a Szent Miklós-templomot, a Bányásztemplomot és az Evangélikus templomot is!
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egy kis településen a templomon és a kocsmán kívül nincs más látnivaló. Hát Nagybörzsönyben nem is kell olyan nagyon sokat keresni a továbbiakat. A falu utcáin eredeti állapotukban megmaradt népi lakóházak sorakoznak, de ellátogathatunk a pince- és présházsorhoz, a Tájházba, a Bányászati kiállításra, vagy a Vízimalomhoz is. A falu máig üzemképes, ma ipari műemléknek számító vízimalma rendkívül hangulatos. Egykor a község közepén keresztülfolyó Börzsöny patak vízét használták a malom meghajtásához, ma viszont már csupán múzeumként működik.Sásdi Vera