Száraz tények
Vagy mégsem?
Szavazatoddal Te is befolyásolhatod, hogy ez a cikk bekerüljön-e a Kihagy6atlanok névsorába!
Aki nem ismerős Észak-Magyarországon, annak a Győrből Székesfehérvárra vezető úton a "Csókakő" és az "Isztimér" tábla is csak egy a furcsa nevű helységek közül, melyek mellett szemrebbenés nélkül elszáguldunk. Hacsak nem ezek a kis falvak a konkrét úti célunk, nagy valószínűséggel sosem tévedünk be ezekre a helyekre. Hát, hadd invitáljam akkor most én meg Önöket ezekre a különleges kis településekre! Aki a Kisalföld irányából érkezik valahol itt, Mór környékén kezd elcsodálkozni a domborzat hirtelen változásán. A végtelen síkságok után szemet gyönyörködtető látványt nyújt a Vértes-hegység dél-nyugati lábának lustán emelkedő vonulata. Hát itt a Móri-árokban fekszik Csókakő. Takaros kis porták köszöntik az ide látogatót, ám a tekintet rögtön megakad Csókakő legnagyobb nevezetességén, a 479 méter magasan a falu fölé emelkedő, több mint 700 éves Csókakői váron.
Eleinte csak a várat hívták Csókakőnek, míg az alatta kiépült település nemes egyszerűséggel a Váralja nevet kapta. Aztán idővel a két név és a két fogalom teljesen összeforrt. Egyesek úgy tartják, hogy a fehér sziklákat oly gyakran feketére festő csóka madár volt a névadó. Vadregényes látványt nyújt a sűrű erdőséggel körülvett fényes múltú, középkori eredetű vár. Az egykor szebb napokat megélt erőd állapota a 20. századra nagyon leromlott, szinte életveszélyessé vált. Mára azonban egy sikeres civil kezdeményezésnek köszönhetően ismét látogatható.
Hogy mi történt, ha egy gavallérhoz nem adták hozzá a neki tetsző "lyányt"? - az bosszúból szemetet szórt a lányos házig. Hogy miért nem volt szabad a jegyeseknek cipőt vásárolniuk? - nehogy megszökjenek! Hogy miért nem mehetett ki az egy évesnél fiatalabb gyermek az esőbe? - mert akkor szeplős lett volna. És hogy honnan származnak ezek a kedves népi szokások? - hát, természetesen Isztimérről, ebből a karakteres, bájos kis faluból, ami Csókakőtől alig pár kilométerre található. Isztiméren nem utazik keresztül csak úgy, véletlenül az ember, a kis zsákfaluból ugyanis csak visszafelé vezet az odafelé út.
A Keleti-Bakonyhoz tartozó település legszebb része a 10 kilométer hosszan elnyúló Burok-völgy mély szurdoka. Gyakran hívják ezt a természetvédelmi területet Burok-völgyi Őserdőnek is, hiszen számos védett állat és madárfaj is őshonos itt. Igazi érintetlen, magyarországi vadon ez, csodálatos természeti környezet, elsőrangú túraútvonal. A falu szélén számos apróbb barlang közül a leghíresebb a három kilométer hosszú Alba Regia cseppkőbarlang. Mindenképpen érdemes ellátogatni ide, de ha már erre járunk, feltétlenül nézzük meg a Csikling vár romjait is!Sásdi Vera