A 394 kilométer hosszú és 144 kilométer széles, dohánylevél formájú sziget a Csendes-óceán nyugati részén, a Kínai Népköztársaság délkeleti partvonala mentén helyezkedik el. Távolsága az anyaország partjaitól 160, a Fülöp-szigetektől bő 500, Japántól pedig több mint 1100 kilométer. Területe 35 000 km2, parányival kisebb, mint Hollandia. Lakossága 22 millió, míg fővárosában, Tajpejben közel hárommillió ember él. Tajvan Banglades után földünk második legsűrűbben lakott területe.

Nem tudjuk pontosan, hogy a kínaiak mikor fedezték fel maguknak a szigetet, ám elképzelhető, hogy már a 3. században, azonban bizonyos, hogy a XVII. századi holland hódításig területét csupán az őslakók éltek. 1662-ben a gyarmatosítókat Cseng Cseng-kung csapatai kiűzték a szigetről, s Cseng megalapította a Tungning Királyságot, amely mindössze két évtizeden át tudta megőrizni függetlenségét. Innentől kezdve Tajvan 1895-ig kínai fennhatóság alatt állt, mikor is Kína kénytelen volt lemondani róla a japánokkal vívott háborúja során. Utóbbiaknak a II. világháborút követően kellett távozniuk a szigetről, amely újfent kínai megszállás alá került. Időközben a Kínában zajló polgárháborúból vesztesen kikerülő Kuomintang, közel kétmillió menekülttel, Csang Kaj-sek vezetésével Tajvanra menekült. Míg Kínában a győztes kommunista vezetés kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot, addig Tajvanon megmaradt a Kínai Köztársaság, amely látványos fejlődésnek indult, s mára a régió egyik vezető állama.

A szigetet északról a Kelet-kínai-tenger, keletről a Fülöp-tenger, délnyugatról pedig a Dél-kínai-tenger határolja. Tajvan keleti része nagyjából egybefüggő hegyvidék, mely területének körülbelül kétharmadát foglalja el, s melynek legmagasabb pontja a Ju san (3952 méter), míg nyugati irányban egyetlen összefüggő, hatalmas síkság terül el. Éghajlata trópusi-óceáni, s az esős évszak júniustól augusztusig tart. A májustól szeptemberig tartó nyár általában forró, a levegő páratartalma magas, s a nappali középhőmérséklet 27–35 Celsius fok között mozog. A környéken igen gyakoriak a földrengések és a hurrikánok.

Tajvan kultúrájában a kínai hagyományok japán és nyugati hatásokkal keverednek. A főváros, Tajpej egyik nevezetessége a Nemzeti Palotamúzeum, amely több mint 650 000 kínai bronz, jáde és porcelán műtárgyból áll. A tajvaniak 98 százalékának anyanyelve a kínai valamely nyelvjárása, ám legtöbbjük beszéli az ország hivatalos nyelvét, a mandarint. A népességnek körülbelül a fele mélyen vallásos, legtöbbjük buddhista vagy taoista, de a keresztény egyházak is megtalálhatóak a szigeten.

Tajvan szigetén a természetvédelmi területek kialakítása viszonylag sokat váratott magára, hiszen a legelső védett nemzeti parkot csupán 1984-ben hozták létre. Azonban ettől kezdve látványosan felgyorsult a folyamat, és mára a sziget 12 százaléka védett, ami hat nemzeti parkot jelent. Valamennyi nemzeti parkban található egy-egy központi iroda, melyek segítik az idelátogató turistákat útvonaluk megválasztásában, s melyekben előre be lehet jelentkezni a csoportos túrákra is. Továbbá minden parkban akad egy-egy, az adott természetvédelmi területet bemutató múzeum, s egy vagy több turistaközpont.

Jómagunk egy egész napos túra keretében a sziget középkeleti részében, a Hualien megyében található Taroko Nemzeti Parkba látogattunk el, melynek fő nevezetessége a Taroko-szurdok, melyet festői hegyek ölelnek körbe és sebes iramú folyók szabdalnak. Utunk során megtekintettük a Paiyang-vízesést, a Qingshui-szakadékot, valamint az Örök Tavasz Szentélyét, amely a korabeli nagyszabású útépítésekben elhunyt munkásoknak állít emléket. A nemzeti park különleges élővilága messze földön híres: monszunerdők bambuszfái között barangolunk, melyek magasából majomcsapatok incselkednek velünk.

Maga a Taroko-szurdok közel húsz kilométer hosszú, az alattunk robogó folyó mesés sziklaormok között kanyarog. A közelben számos csodálatos kirándulóhely található, aki megteheti, annak érdemes több napot is rászánnia a környékre. És egyáltalán: Földünk változatos felszíni formái közül szinte valamennyi megtalálható a szigeten. Csodálatos, egzotikus tengerpartok selymes fövenye, hófödte hegycsúcsok, hatalmas, trópusi esőerdők, kristálytiszta vizű hegyi patakok.

A Taroko Nemzeti Park büszkesége a Liwu-folyóból meredeken kiemelkedő, már-már függőleges márványfalú szurdok. A park 3000 méter magas hegyormait pengeéles sziklák és őserdők tagolják. Wensham forró vizű forrásai geotermikus aktivitásról árulkodnak. Külön érdekesség, hogy számos bennszülött őslakó máig e természetvédelmi területen él. A park központjában található néprajzi múzeumban megtekinthettük az őslakók szerszámait és műalkotásait, illetve egy rendkívül érdekes előadás keretében megismerkedhettünk életmódjukkal, szokásaikkal, sőt meséikkel és dalaikkal is.

És természetesen megismerkedhettünk az ételeikkel is, jóllehet megfigyeltük, hogy például a buddhistáknak napközben nem szabad enniük, és számukra a marhahús fogyasztása is tiltott. (Ennek ellenére akadt oly "gyarló" buddhista, akit rajtakaptunk, amint fűszeres marhahúsos lepényt majszol.) E sorok írója különleges szerencséjének tartja, hogy csupán másnap, a tajpeji repülőtér tranzitjában tudta meg, hogy előző este bizony polipot vacsorázott.