Száraz tények
Vagy mégsem?
Szavazatoddal Te is befolyásolhatod, hogy ez a cikk bekerüljön-e a Kihagy6atlanok névsorába!
Nem tudjuk pontosan, hogy a kínaiak mikor fedezték fel maguknak a szigetet, ám elképzelhető, hogy már a 3. században, azonban bizonyos, hogy a XVII. századi holland hódításig területét csupán az őslakók éltek. 1662-ben a gyarmatosítókat Cseng Cseng-kung csapatai kiűzték a szigetről, s Cseng megalapította a Tungning Királyságot, amely mindössze két évtizeden át tudta megőrizni függetlenségét. Innentől kezdve Tajvan 1895-ig kínai fennhatóság alatt állt, mikor is Kína kénytelen volt lemondani róla a japánokkal vívott háborúja során. Utóbbiaknak a II. világháborút követően kellett távozniuk a szigetről, amely újfent kínai megszállás alá került. Időközben a Kínában zajló polgárháborúból vesztesen kikerülő Kuomintang, közel kétmillió menekülttel, Csang Kaj-sek vezetésével Tajvanra menekült. Míg Kínában a győztes kommunista vezetés kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot, addig Tajvanon megmaradt a Kínai Köztársaság, amely látványos fejlődésnek indult, s mára a régió egyik vezető állama.
A szigetet északról a Kelet-kínai-tenger, keletről a Fülöp-tenger, délnyugatról pedig a Dél-kínai-tenger határolja. Tajvan keleti része nagyjából egybefüggő hegyvidék, mely területének körülbelül kétharmadát foglalja el, s melynek legmagasabb pontja a Ju san (3952 méter), míg nyugati irányban egyetlen összefüggő, hatalmas síkság terül el. Éghajlata trópusi-óceáni, s az esős évszak júniustól augusztusig tart. A májustól szeptemberig tartó nyár általában forró, a levegő páratartalma magas, s a nappali középhőmérséklet 27–35 Celsius fok között mozog. A környéken igen gyakoriak a földrengések és a hurrikánok.
Tajvan szigetén a természetvédelmi területek kialakítása viszonylag sokat váratott magára, hiszen a legelső védett nemzeti parkot csupán 1984-ben hozták létre. Azonban ettől kezdve látványosan felgyorsult a folyamat, és mára a sziget 12 százaléka védett, ami hat nemzeti parkot jelent. Valamennyi nemzeti parkban található egy-egy központi iroda, melyek segítik az idelátogató turistákat útvonaluk megválasztásában, s melyekben előre be lehet jelentkezni a csoportos túrákra is. Továbbá minden parkban akad egy-egy, az adott természetvédelmi területet bemutató múzeum, s egy vagy több turistaközpont.
Jómagunk egy egész napos túra keretében a sziget középkeleti részében, a Hualien megyében található Taroko Nemzeti Parkba látogattunk el, melynek fő nevezetessége a Taroko-szurdok, melyet festői hegyek ölelnek körbe és sebes iramú folyók szabdalnak. Utunk során megtekintettük a Paiyang-vízesést, a Qingshui-szakadékot, valamint az Örök Tavasz Szentélyét, amely a korabeli nagyszabású útépítésekben elhunyt munkásoknak állít emléket. A nemzeti park különleges élővilága messze földön híres: monszunerdők bambuszfái között barangolunk, melyek magasából majomcsapatok incselkednek velünk.
A Taroko Nemzeti Park büszkesége a Liwu-folyóból meredeken kiemelkedő, már-már függőleges márványfalú szurdok. A park 3000 méter magas hegyormait pengeéles sziklák és őserdők tagolják. Wensham forró vizű forrásai geotermikus aktivitásról árulkodnak. Külön érdekesség, hogy számos bennszülött őslakó máig e természetvédelmi területen él. A park központjában található néprajzi múzeumban megtekinthettük az őslakók szerszámait és műalkotásait, illetve egy rendkívül érdekes előadás keretében megismerkedhettünk életmódjukkal, szokásaikkal, sőt meséikkel és dalaikkal is.Walter Béla