A Földközi-tenger legnagyobb szigetének területe hozzávetőlegesen 26 000 km2, s körülbelül ötmillióan lakják. Közigazgatásilag Szicíliához tartoznak a tőle északra fekvő Lipari-szigetek, az északnyugatra lévő Ustica, valamint Pantelleria. Szicília szigetén négy nagyobb hegyvonulat található, legmagasabb pontja, egyben Európa legmagasabb tűzhányója az Etna (3370 méter). A sziget legnagyobb, egybefüggő sík vidéke a Cataniai-síkság, kiterjedése körülbelül 430 km2, s az Etna és a Siracusa környéki hegyek közé ékelődik. A sziget két főbb folyója a Salso és a Platani – vízhozamuk igencsak ingadozó, nemritkán nyaranta csaknem kiszáradnak.

Szicília éghajlata a tengerparti területeken kellemes, szubtrópusi: a nyár meleg, de nem túl forró, a tél rövid és enyhe, az évi középhőmérséklet 17 és 19 Celsius-fok között ingadozik.

A történelem során Szicíliának sokféle lakója volt. Hódítók jöttek és hódítók mentek az évezredek folyamán, és szinte valamennyi náció nyomot hagyott a sziget kultúráján. Legkorábbi ismert lakói a szikánok, az elümoszok, az aszónok és a szikeloszok voltak. Az időszámításunk előtti VIII. században érkeztek a szigetre a görög kereskedők, és sorra alapították Szicília ma is létező városait: Szürakuszai, Nakszosz, Katané és a többiek egytől egyig tengerparti települések. A kikötővárosok felett uralkodó türannoszok leghíresebbike a szürakuszai Gelosz volt. Háborúba keveredett a punokkal, akik szép csöndesen kezdtek megtelepedni a sziget nyugati részén. Az imerai csatában (i. e. 480) Gelosz legyőzte a Halimkar vezette punokat. (Szicília és Karthágó vetélkedése persze nem ért ezzel véget, gondoljunk csak például I. Dionüsziosz későbbi hadjárataira.)

A következő hódító, a Római Birodalom is csupán három nagy háború után kaparintotta meg a szigetet a punoktól, s az így római provincia lett. Róma kettészakadása után a sziget Bizánc fennhatósága alá került. A viszonylag hosszú békés időszaknak a 827-es szaracén támadás vetett véget, majd a szaracénok uralmát a pápa által megbízott keresztesek törték meg a XI. században. Az 1130-ban kikiáltott Szicíliai Királyságtól kezdve a sziget történelme egészen Giuseppe Garibaldi 1860-as partraszállásáig rendkívül eseménydús: Európa számos uralkodóháza "megfordult itt" e bő hétszáz esztendő során. Szicília végül az egységes Olaszország részeként élte meg a soron következő századfordulót, s 1946 óta különleges alkotmánnyal bíró autonóm tartomány.

Szicília híres a művészetéről, a sziget szülöttei voltak mások mellett Luigi Pirandello, Giovanni Verga, Salvatore Quasimodo, Alessandro Scarlatti, Vincenzo Bellini és Tommaso Geraci.

A nyüzsgő messinai kitötő forgatagát magunk mögött hagyva Notóban és Ragusában a barokk építészet vörös homokkőből emelt remekeit csodálhatjuk meg. Caltagirone városka a kerámiáiról nevezetes, míg a palermói Teatro Massimo Európa egyik legnagyobb színháza. De a fővárosban találhatóak Matteo Carnelivari da Notónak, a quattrocento híres építészetének legszebb épületei: a Palazzo Abatellis, a Palazzo Aiutamicristo vagy a Santa Maria della Catena.

Ha csupán a szigeten megtekintésre érdemes katedrálisokat sorolnánk fel, könnyűszerrel teleírhatnánk egy vaskosabb útinaplót. Szicíliában rengeteg a látnivaló! Ókori városok romjai Agrimentóban, Imerában; templomok Segestán és Selinusban; a Királyi Palota Palermóban, középkori várak Cataniában, Siracusában és Milazzóban; nevezetes tornyok Ennában, Trapaniban és Gelában; maga a siracusai erődítmény, a termini vízvezeték, a monreale-i katedrális – s persze közülünk ki az, aki nem zarándokolna el szívesen Taorminába…

A görög, normann, római, arab, spanyol és a jó ég tudja még miféle ősökkel büszkélkedő itteniekkel beszélgetve kiderül, ők elsősorban szicíliainak tartják magukat, s csupán zárójelben olasznak. (A sicilianu, vagyis a szicíliai önálló újlatin nyelv, s akik úgy gondolják, hogy az olasz valamilyen nyelvjárása, nagyot tévednek.)

Jóllehet Szicíliáról mindannyiunknak eszébe jut a maffia, a magunkfajta turista természetesen annak még a nyomaival sem találkozik, sőt a helybéliek szerint a közbiztonság itt jobb, mint odafönt a csizmaszáron. Egyetlen dolgot viszont illik megszívlelni: a nagyvárosokban, különösen Palermóban valóságos "nemzeti sport" a külföldi rendszámú autók feltörése.

Amúgy a szigeten a közlekedés több mint kényelmes: az autópályák jól karbantartottak, a hegyes-völgyes vidéken sok a hosszú alagút és a karcsú viadukt. A városi közlekedés viszont finoman fogalmazva is kaotikus, állítólag még egy Rómában vagy éppenséggel Nápolyban trenírozott autósnak is idegborzoló. A közlekedési táblákat és a jelzőlámpákat senki sem veszi komolyan, s errefelé index helyett a duda használatos. Rengetegen közlekednek, pontosabban szlalomoznak robogóval, méghozzá észvesztő iramban, s nem csupán a fiatalok.

A hagyományos szicíliai ételek eltérnek a mifelénk jobban ismert olasz konyhától, kevesebb a tészta és több a zöldség. Például a caponata padlizsánból készült saláta, a crocchè és az arancine apró gombóckák burgonyából, illetve rizsből, hús, sajt vagy tojástöltelékkel. A fogyókúrázni vágyók kedvükre válogathatnak egészen addig, míg meg nem pillantják a helyi cukrászok egyik nevezetességét, a mandulás marcipánsüteményt.

Ha néhány napot már eltöltöttünk a szigeten, könnyen észrevehetjük magunkon, hogy többet mosolygunk: hatni kezd lelkünkre ez a nagyon harsány, ám mégis felettébb szelíd és nagyon is emberi világ. És szép csöndesen elkönyveljük, hogy igen, így is lehet élni; majd a karóránkra pillantunk, a homlokunkra csapunk, kétségbeesetten fölnyaláboljuk a bőröndjeinket, s fejvesztve loholunk a hajóállomásra.