Tágabb értelemben a Traun-vidéket értik alatta mintegy 2350 km2-es területével, szűkebben a festői alpi tavak tartoznak ide. Salzkammergut rendkívül változatos: itt találhatóak az Alpok nagy mészkővonulatának szaggatott szirtjei, s természeti szépségei és különleges éghajlata okán évről évre turisták százezrei keresik fel.

Sokat megélt, ám frissen vizsgáztatott autónkkal indulunk néhány napos barangolásra Ausztria legváltozatosabb természeti szépségeket kínáló tartományába – a salzkammerguti tavaktól a kitzbüheli Alpokig tervezzük utazásunkat.

Remekül kiépített autópályákon haladunk, s érkezünk meg Bad Ischlbe, az Ischl és a Traun folyók találkozásánál fekvő, erdők övezte völgyben megbúvó városkába. A környék gyógyhatású forrásainak orvosi felhasználása az 1820-as években kezdődött meg, s üdülőhelyként a 19. század vége felé élte fénykorát. Bad Ischl története szorosan összefonódik Ferenc József császár nevével, aki 1854 és 1914 között minden nyarát itt töltötte. A híres Kaiser-villa egyik szárnya ma is látogatható: magát a vadászkastélyt Ferenc József és Sissi nászajándékba kapta Zsófia főhercegnőtől. Az elmúlt százötven év során számos művészhíresség töltötte e gyógyhelyen pihenőnapjait, a zeneszerzők közül mások mellett Brahms, a Strauss család, Bruckner és Lehár. Bad Ischl büszkesége az 1832-ben alapított Zauner cukrászda, ahol olyan édességek készülnek, mint a messze földön keresett Zauner torta, az „eredeti” isler, a mogyorós-mandulás-mazsolás csokikalács, vagy éppen a Schratt Katalin receptje alapján készülő császárkuglóf.

Bad Ischltől mindössze félórás autóút vezet Mozart városába, az ünnepi játékairól világhíressé vált Salzburgba, a barokk építőművészet e mesterművébe, a világ minden részéből érkező zenebarátok találkozóhelyére. 1997. január elsejével került fel az UNESCO Világörökség Listájára Salzburg óvárosa, melynek hangulatos utcáin tett egy-egy séta ellenállhatatlanul bűvkörébe vonja a látogatót. A különféle építészeti stílusokat egyesítő óváros felbecsülhetetlen értékű kincset képvisel, ami nem utolsósorban a szigorú műemlékvédelmi előírásoknak és azok betartásának is köszönhető. Aki felfedezőútra indul a belváros kacskaringós kis utcáin (a legismertebbek: Getreidegasse, Judengasse, Goldgasse, Kaigasse, valamint a Linzergasse és a Steingasse), parányi területen talál épületeket a középkorból, a romantika, a reneszánsz és a barokk korából éppúgy, mint ahogy megtalálhatók itt a monarchia nemes, klasszicista stílusú polgárházai is. Szinte nincs olyan korszak, amely ne hagyott volna építészeti emléket Salzburgban.

A stájer vidék következő festői települése, az azonos nevű tó partján fekvő Altaussee nem csupán arról nevezetes, hogy a Trisselwand félelmetes sziklái mélykék tengerszemekbe zuhannak, miközben a szomszédos Loser (figyelem: ragyogó sípályák!) sziklakoronái a Dachstein hófödte gleccsereivel szemeznek, hanem arról is, hogy itt született Szabó István Oscar-dijas Mephistójának főszereplője, Klaus Maria Brandauer. Ám még érdekesebb, hogy híres sóbányáját a második világháború vége felé Hitler parancsára kis híján megsemmisítették, jóllehet zegzugos üregeiben rejtegették az elrabolt műkincsek nagy részét, közöttük Brueghel, Dürer, Cranach, Tiziano, Raffaello, Velazquez és van Eyck festményeit.

Az alpesi sóbányászat legrégibb központjában rejtelmes föld alatti kirándulást tehetünk: dübörgő bányavasúttal haladhatunk a keskeny síneken a mélyben kialakított vágatokban, avagy kísérteties félhomályban evezhetünk tutajunkkal a barlangi tavakon. Egy rekonstruált kelta faluban megismerhetjük háromezer esztendővel ezelőtt itt élt elődeink mindennapjait.

A régió szívében, a Dachstein lábánál található Gosau, Ferenc József másik kedvelt pihenőhelye. A csodaszép tájakkal körülölelt városka minden évszakban ideális úti cél. Nyáron vadregényes kirándulóutak, meseszép fürdőhelyek, horgásztavak, igényes vendégházak és szórakozóhelyek, éttermek koncertelőadások várják az idelátogatókat. (Ismét figyelem: télen minden igényt kielégítő síparadicsom!)

Ám a tartomány legfőbb vonzereje a Salzkammergut csillogó tavaiban és fenséges mészkőhegyeiben rejlik. Látni itt szaggatott hegycsúcsokat (Donnerkogeln, 2052 m), hatalmas jégmezőket (Karls-Eisfeld 5 km2) s a gleccserek közül meredeken kiemelkedő sziklatornyokat. A vidék legnagyobb folyója a Traun, ám a salzkammerguti táj igazi nevezetessége a festői környezetben megbúvó több mint negyven kisebb-nagyobb tó.

Megannyi kalandos időtöltésre ad lehetőséget a sárkányrepülés, a barlangászkodás, a vadvízi evezés, a hegymászás – avagy szinte valamennyi vízi sport a környező tavakban. A nyugalmat és a műemlékeket kedvelők felkereshetik a középkori kolostorokat és zárdákat, a környező falvak parasztházait, vagy éppen az építészeti remekekben bővelkedő kisvárosokat.

Utunk utolsó állomása Hallstatt, melynek történeti magja a város fölötti Salzberg kősóját fejtő középkori bányászok gótikus települése. További részeinek arculatát az 1750-es tűzvész utáni barokk újjáépítés határozza meg. Háromszög alakú főterének, régi piacterének déli oldalán egy impozáns 16. századi lakóház, vele szemben pedig a római katolikus plébániatemplom áll. A Mária mennybemenetele plébániatemplom (Pfarrkirche Maria Himmelfahrt) a 15. század végén épült késő gótikus stílusban, 12. századi román alapokra. Az épület túlélte az 1750-es tűzvészt, csupán tetőzete és tornya barokk stílusú. Berendezésének becses darabja egy 1515-ben készült gótikus oltárkép Leonhard Astl műhelyéből. A templom mögött található a Csontkamra (Beinhaus), amelyben mintegy hatszáz megfestett emberi koponya található. Történetük meglehetősen praktikus okokra vezethető vissza: a városka temetője egy bizonyos határon túl már nem tudott továbbterjeszkedni, ezért a 18–19. században, ahogy a korábbi sírokat fokozatosan felszámolták, az azokból előkerült koponyákra díszes virágmotívumokat festettek, az elhunyt nevét pedig ráírták és a Csontkamrában helyezték el. Az elmúlt századokban a főtértől északra és délre, a tóparttal párhuzamosan terjeszkedett a város, mígnem elérte mai kiterjedését. A tipikus hallstatti ház feltűnően keskeny és magas, a Salzberg és a Hallstatti-tó szorításában rendelkezésre álló csekély beépíthető területet így tudták maximálisan kihasználni a helyiek ősei. A házak dongaboltozatos földszinti részét terméskőből húzták fel, s erre kerültek a favázas technikával kialakított emeletek. A hagyományosan zsindelyes nyeregtetőből mára csak mutatóba maradt néhány.

Elbúcsúzva Felső-Ausztriától még fölírjuk noteszünkbe, hogy a vidék legnagyobb síparadicsoma a dachsteini régióban található, számtalan újonnan kiépített, különböző nehézségi fokozatú pályájával és fáradhatatlan síliftjeivel kifejezetten családközpontú sportolási lehetőségeket biztosít. S ami még fontos: e területek abszolút lavinabiztos övezetnek számítanak.

Tehát nem kizárt, hogy januárban ismét útra kelünk, sokat megélt autónkat akkor hólánccal is megsegítve.