Valljuk be, esetünkben férfiasan, hogy a magunkfajta világcsavargó sincs a topon, ha jó sorsa - és a PanAm böhöm nagy Boeingje - New Yorkból éppen Nashville felé röpíti. Mert mi is jut eszünkbe Kentuckyról? Legföljebb a KFC, azaz a Kentucky Fried Chicken, no meg a Jim Beam whisky. Jaj, Nashville, bocs! És a countryzene…

A nashville-i reptérről bérautónkkal - mindössze két sztrádakijáratot tévesztvén - alig három óra alatt tesszük meg a bő kétszáz kilométeres utat a Mamut-barlang Nemzeti Parkig, amelyet 1981-ben vettek fel az UNESCO világörökségi listájára. (Közbevetőleg hadd jegyezzük meg itt, hogy az 1972-ben elfogadott Világörökségi Egyezmény kritériumai alapján eddig Földünk mintegy 140 országának több mint 800 helyszíne került fel a listára - ebből közel 650 kulturális, százhatvanvalahány pedig természeti kategóriában. További kéttucat világörökségi helyszín besorolása pediglen egy úgynevezett vegyes kategóriába történt, mivel ezek egyformán képviselnek kulturális és természeti értékeket.)

A kentuckyi államhatár közelében fekvő, mintegy 220 km2 alapterületű Mamut-barlang Nemzeti Parkban található karsztvidék, a Mississippi egyik mellékfolyójának, a Zöld folyónak völgye rejti Földünk legnagyobb ismert barlangrendszerét. Amely kialakulását a rendkívül kedvező felszíni feltételeknek köszönheti, ugyanis az e területre jellemző bő csapadék az évmilliók során elegendő mennyiségű szivárgó vizet szolgáltatott, a sűrű növényzet pedig a karsztosodáshoz szükséges szén-dioxidot. A barlangok fölött vízáteresztő kvarchomok, alatta vízzáró márgaréteg található, mely utóbbi a felszín alatti vizeket összegyűjti, illetve felszíni forrásokba vezeti.

A barlangokban a könnyen oldódó mészkő csodálatos cseppköveket hozott létre, ám mellettük megtalálhatóak itt a különös "gipszrózsák", amelyek összetevői a vasszulfid és mészkő. A víz az évmilliók során a porózus föld alatti mészkőrétegekben széles utakat, óriási termeket, mély aknákat és kürtőket – s persze bámulatos cseppkőalakzatokat "alkotott". Amerika őslakói már 4000 esztendővel ezelőtt ismerték ezt a fantasztikus föld alatti világot! Az európaiak számára az első hiteles beszámoló 1799-ből származik, amikor is egy medvevadász a megsebzett vad nyomát követve talált rá a barlangrendszer egyik bejáratára.

További érdekesség, hogy az 1812–14-es amerikai-angol háború idején, amikor az angol flotta tengeri blokáddal akadályozta a felkelők lőszerutánpótlását, az amerikaiak a barlangjáratok talaját borító vastag guanórétegből vonták ki a puskaporhoz szükséges salétromot.

A XIX. század közepén - rövid ideig és kevés sikerrel - a barlangrendszer száraz és egyenletes, 12 Celsius-fokos levegőjét tüdőbetegek gyógyítására használták. A Mamut-barlang addigra már igazi turistalátványosságnak számított, s első feltárói között följegyeztek egy Stephen Bishop nevezetű rabszolgát is, aki a kíváncsi látogatóknak petróleumlámpással mutatta az utat.

A Mamut-barlang (Mammoth Cave) nevét lenyűgöző méretei alapján kapta, s nem azért, mintha a régen kihalt ősállatok maradványait rejtené. A hatalmas barlangrendszerből már a XIX. század végén közel 300 kilométernyit feltártak, olvashatjuk bizonyos Hovey és Call kutatók 1897-ben Louisville-ben kiadott könyvében (Mammoth Cave of Kentucky). De az irodalombarátoknak mással is tudunk kedveskedni: "Miután elhagytuk ezt a szigetet, olyan vidékre értünk, ahol a föld belsejét harminc-negyven mérföld hosszú barlangok szelik át, s amik sokkal több és nagyobb palotát rejtenek, mint amennyit egész Bagdadban és Damaszkuszban látni lehet. Ezeknek a palotáknak a tetejét miriád ékkő díszíti, amelyek oly csillogóak, mint a gyémánt, és oly hatalmasak, mint egy ember; az utcák, a tornyok, a piramisok és a templomok között hatalmas folyók hömpölyögnek, amik feketék, mint az ében, és bennük szem nélküli halak úszkálnak." Nos, szabad a gazda? E sorokat Edgar Allan Poe Seherezádé ezerkettedik meséje című novellájában olvashatjuk, Nemes Ernő fordításában.

A Mamut-barlang a napjainkig feltérképezett, körülbelül 560 kilométeres járataival Földünk messze leghosszabb ismert barlangrendszere. S a méretek valóban lenyűgözőek! A Főbarlangnak nevezett járat öt km hosszú, átlagosan 20 méter széles és 12 méter magas! Olyan óriási termei vannak, mint a 60 méter magas Mammoth Dome, vagy a Rotunda, mely utóbbi - (szavahihető) vezetőnk szerint - körülbelül akkora, mint a New York-i központi pályaudvar. Félelmetes a függőleges falú, "feneketlen" sziklakürtő, a Bottomles Pit, s csodálatos barlangrendszer egyik leglátványosabb jelensége, a Crystal Lake (Kristály-tó). A Visszhang folyón tett csónakkirándulás nem csupán azért marad emlékezetes, mert a világ különböző tájairól érkezett látogatók egymást túlharsogva igyekeznek meggyőződni a névadó valódiságáról. A hétköznapi turisták által bejárható barlangrészek kellemes sétautak, végig jól megvilágítottak - strapabíró túracipő és meleg pulóver, dzseki természetesen ajánlott.

Külön érdekesség a barlangrendszer élővilágának meglepő fajgazdagsága: több mint 200 állatfaj él a sötétség birodalmában, közülük mindenképpen megemlítendők a vakhalak, melyeknek a látószerve az idők folyamán teljesen elcsökevényesedett, s ma már csupán a szaglásuk, illetve az áramlások érzékelésének a segítségével tájékozódnak.

A hatalmas barlangrendszer feltárása és pontos feltérképezése természetesen napjainkban is folytatódik. A körülbelül húsz esztendeje létrehozott Barlangkutató Alapítvány közel ezer tagot számlál, s közadakozásból működik. Tudomásunk szerint a kutatómunkában magyar barlangászok is részt vettek már.