#29
Halong, a leszálló sárkányok öble
Egy külhoni légitársaság több mint csinos stewardesse meséli, hogy a Hanoiba tartó járataikon a szunyókáló vagy éppen laptopjaikat bűvölő üzletemberek mellett egyre több az izgő-mozgó, a légiutas-kísérőket kívánságaikkal és kérdéseikkel nyaggató, fényképezőgépeikkel hadonászó utas. Ami - teszem azt, annami nyelvre lefordítva - annyit jelent, hogy Vietnam szélesre tárta kapuit a turisták előtt.

Annak, aki manapság egy vietnami kiruccanásra szánja el magát, nincs nehéz dolga: a nagyobb utazási irodák kínálatában ott szerepelnek a maradandóbbnál maradandóbb élményekkel kecsegtető körutazások. Vietnam budapesti nagykövetségén a vízum egy héten belül elkészül, viszont a repülőjegy nem olcsó (valahol 250 000 forint körül), s Budapestről nincs is közvetlen légi járat Hanoiba vagy Saigonba. Az egyéni utazók a nagyobb városokban 25–35 dollárért már igen jó minőségű szállodai szobákhoz juthatnak, a még elfogadható színvonal egy éjszakára 10 dollár környékén mozog. Az országon belüli távolsági közlekedésre ajánlott a (drágább) vonat, ám a ráérősebbeknek megfelelhet az (olcsóbb) busz is. (A gépkocsi bérlése drága és macerás, kizárólag vastag pénztárcájú autószerelőknek ajánljuk.) Utazásra a legmegfelelőbb időszak a március–április, illetve a szeptember–október.
Ezúttal vietnami körutazásunk egyetlen, igaz, mindenképpen a legemlékezetesebb állomásáról számolunk be.

Hanoiból, dacára annak, hogy az országutak minősége erősen emlékeztet a kelet-magyarországi háromszámjegyűekére, turistabuszunkkal néhány óra alatt eldöcögünk a Halong-öböl kapujáig. Mindannyiunk számára, akik először járunk e vidéken, már az út is rengeteg élménnyel szolgál. A hepehupás utakon egymást érik az ilyen-olyan, szép kort megélt robogók és motorkerékpárok, melyeken nem ritkán hárman-négyen is kapaszkodnak. A visszapillantó tükör ismeretlen, azaz mindenki csak előrefelé figyel, s igyekszik úgy manőverezni, ahogyan azt az előtte haladó teszi. Közlekedésbiztonsági alapszabály: annak van elsőbbsége, akinek hangosabb a dudája!
Ameddig a szem ellát, rizsföldek terülnek el; férfiak és nők hajlongnak, munkájukat legföljebb bivalyok könnyítik. Hallom, sokhelyütt a lesarlózott kévéket kiteregetik az országútra, ahol az arra haladó járművek kerekei estére elvégzik a cséplést.

A Halong-öböl Vietnam egyik legszebb természeti látványossága. Maga a szó a „leszálló sárkányok öblét” jelenti, s egy régi-régi legenda szerint, amikor idegenek támadtak a vidékre, egy sárkányanya már nem bírta nézni az itteniek szenvedését, hát leszállt az égből, hogy segítséget nyújtson. Gyöngyökkel szórta tele a tengeröblöt, melyek a vízbe pottyanva jádekövekké változtak. S e szigetek darabokra zúzták az ellenség hajóit. Szavahihető halászok szerint még ma is elő-előfordul, hogy párás pirkadatkor egy-egy kíváncsi sárkányfej kiemelkedik a habok közül.
A mérsékeltebb fantáziájú tudósok viszont a közel háromezer (!) kisebb-nagyobb szigetecske keletkezését 500 millió évvel ezelőttre teszik, amikor a környező hegyláncok a tengerbe süllyedtek. E megannyi mészkőkúp átlagos tengerszint feletti magassága 50–200 méter, s ez földünk legnagyobb tengeri karsztképződménye, s 1994 óta része a világörökségnek.
Az apró szigetek szinte mindegyikén érintetlen a tengerpart, a sziklákban megszámlálhatatlan, szél és víz vájta barlang található.
Öreg motoros fabárkák sűrűn egymás mögött horgonyzó sora várja a buszokról lekászálódó turistákat, akik aztán imbolygó pallókon egyensúlyozva, hajóról hajóra átkapaszkodva érhetik el a számukra kijelöltet.
Első „sziklamegállónktól” meredek lépcsősor vezet fel a Sung Sot-cseppkőbarlangig, amely két nagyobb teremből áll, igaz, az első vagy harminc méter magas. A „derűs kastélynak” is nevezett második terem cseppkövei aggteleken edződött szemeinknek is tetszetősek: ember- és állatalakok sorát véljük fölfedezni. Ahogyan egy böhöm oldalbejáraton át beszűrődik a vízfelszínen gellert kapó, vibráló napfény, úgy érezzük, megelevenednek körülöttünk a mesealakok.
A Halong-öböl egyetlen nagy kiterjedésű, lakott szigete a Cat Ba. Bő húsz esztendővel ezelőtt teljes területét nemzeti parkká nyilvánították. Egy kiadós séta során – vízesések, mangrove erdők és vakító mészkősziklák között – megcsodálhatjuk, persze, ha nem trappolunk túl hangosan, a sziget számunkra egzotikus madárvilágát.
Az öbölben, de gondoljuk, az ország más vizein is megtalálható, part menti „úszó falvak” mellett hajózunk el. Lakói kis kunyhókban laknak, a halászatból élnek, s mindennapjaik talán évszázadok óta változatlanok. A kalyibák berendezése több mint puritán: egy-két szék s fekvőhelyként használt gyékények, néhány főzőalkalmatosság – és persze a halászkészségek. Itt-ott akkumulátorról működő tévékészülékek hangjai szűrődnek ki bambuszfalak résein.
Hihetetlen szépségű, valóban egy távol-keleti mesébe illő a táj. Az öbölben körbepillantva gombóc a torokban: a természet nagyszerűsége s a mi esendőségünk kézen fogva járnak.
A helybéli idegenvezetőtől megtudjuk, hogy a szigetek, illetve a sziklabarlangok jó része még felfedezetlen, s maga az öböl vízi világa a búvárok számára is felderítetlen terepnek számít.
Kirándulásunk s csuda finom ebédünk végén, a fedélzeten nézelődve már búcsúznunk illenék, ám még kérünk a banh phong tomból egy kis repetát.
Tetszett a cikk? Küldd el az ismerősődnek!Hozzászólok!