Tokió Japán közigazgatási központja, a japán kormány és a császár székhelye. Mint az ország politikai, üzleti, gazdasági, oktatásügyi és kulturális központja, Japánon belül Tokióban van a legtöbb cég központja, gazdasági intézménye, egyeteme és főiskolája, múzeuma, színháza, bevásárló és szórakoztató létesítménye.

A japánok legendásan fegyelmezettek. A szabályokat betartják, és a japán élet jólszervezettségének egyik legfőbb titka pont ebben rejlik. És a válságkezelésben. Minden lehetséges katasztrófára felkészülnek a jobb félni, mint megijedni elv mentén. Tokiót már számtalanszor tette tönkre földrengés. A legnagyobb, a Richter-skála szerinti 8,3-as erejű nagy kantói földrengés volt 1923-ban, mikor majdnem a teljes város elpusztult. Tokió azóta sem földrengésbiztos. Jól tudják ezt a japánok is. Több földrengéskutató intézet is van, amelyek bárki számára nyitottak, és ahol megismerkedhetünk földrengések természetével, hatásaival és a túlélési lehetőségekkel. Egy felkészítő vetítés és némi instrukció után bedobják a delikvenseket egy hatalmas terembe, mintha egy lakóház 18-dik emeletén lennének, melyet hamarosan földrengés ér. Aki jól figyelt az oktatáson az túléli, aki nem, azt agyonnyomja egy a fejére eső polc vagy megfullad a gázszivárgásban. Csak a fegyelmezettek élik túl. Azaz a japánok. A turisták általában nem. Tanulságos, ha arra járnak, semmi esetre se hagyják ki. (A japán kisiskolásoknak amúgy félévente kötelező.)

Tokióban többen élnek, mint egész Magyarországon. Tokió zsúfolt. Nagyon zsúfolt. Épp ezért a közlekedés központi kérdés. Milyen is lenne, mint jól szervezet, sűrű, pergő és követhetetlen - persze csak az európaiaknak. A felszíni közlekedés szinte életveszélyes. Pályák jobbról balra, balról jobbra, keresztbe-kasul, egymás fölött, több szinten. A sávok dekódolása embert próbáló. Ha a járdáról végignézünk a forgatagon, elég pragmatikus a látvány: ha autó, akkor Toyota, és ha Toyota, akkor fehér. Úgy 80 százalékban. Van még egy szín, a fekete, de az vagy taxi, vagy valaki nagyon fontos embert szállít. A közlekedés nagy része a föld alatt zajlik. Ez a rendszer világ legforgalmasabb metrója, összesen 12 vonal és 238723 állomás van a hálózatban. Egyes állomások föld alatti városra emlékeztetnek: tele üzletekkel, éttermekkel, bevásárlóközpontokkal. Néhol át lehet sétálni egy másik állomásra a föld alatt. Ez sem egyszerű rendszer, mentségére legyen mondva, hogy minden ki van írva angolul is, az állomások tele vannak információs táblával, térképpel. Ne aggódjanak, bele lehet jönni… bár napokba telhet.

És egy jó tanács: ne próbáljanak meg japánoktól segítséget kérni. 1. nem adnak, 2. nem találnak közös nyelvet, amin megértenék egymást. Tévhit ugyanis, hogy a japánok jól beszélnek angolul. A japán járókelő első reakciója a kurta "No English!". Érthetetlen, pedig a háború óta az angol a 7. osztálytól kezdve kötelező, másrészt majmolásig imádják Amerikát, és szinte kötelezőnek számít angol szavakat elegyíteni a japán társalgásba. Összefüggően válaszolni mégis csak kevesen tudnak.

A japánokkal való beszélgetés közben az első témák egyike, hogy az ember hová való. Számtalan esetben azonban hiába mondja meg a szegény magyar honfitársunk, hogy ő bizony Magyarországon született, a japán beszélgetőtárs ezt a közlést bár pillanatnyilag megérteni látszik, pár perc múlva mégis ismét az amerikai életről érdeklődik. Magyarországról az átlag japán nem sokat tud: az újságokból, rádióból, tévéből csak elvétve hallhat róla. Aki mégis hallott hazánkról, az nagy valószínűséggel zenei érdeklődésű ember, ismeri Bartók, Kodály nevét.

Japán nemzeti virága, a cseresznyevirág, amit szinte mindenhol találunk. A cseresznyevirágok nagyon érzékenyek, ezért csak pár napig élvezhető a virágba borult fasorok látványa. Japán szokás, hogy ilyenkor hétvégéken családostul, barátostul, vagy hétköznapokon munka után a kollégákkal kivonulnak a virágba borult parkokba, leülnek a cseresznyefák alá az elmaradhatatlan kék ponyvákra, és ünnepelnek.

Tokió belvárosában találjuk a világ legnagyobb halpiacát, Cukidzsit, ahol mintegy 400 féle ehető tengeri élőlényt kínálnak eladásra. A kagylók, rákok, tengeri sün és uborka nyersen vagy főzve nem hiányozhatnak az étrendből. Az első néhány falat nyers hal elfogyasztása minden ideérkező és szusibárba betévedő külföldinek nagy megpróbáltatást jelent, de utána már meg sem kottyan. Ebiodorinak, azaz táncoló ráknak hívják azt az ételt, amelyhez egy élő rákot kettévágnak, és miközben a fej még mozog, a farkát megtisztítják páncéljától és szójába mártva elfogyasztják… Csak erős idegzetűeknek ajánlott. A kevésbé strapabíró gyomrú látogatóknak ajánljuk a főtt-sült ételeket, így a sabu-sabu-t, a szukijakit és a tempurát. Az éttermek többsége egyfajta konyhára szakosodik. A japán társadalmat az ivás tartja össze: a felnőttek és a tizenévesek jó része iszik alkoholt. A kedvencük a sör. A szakét (rizsbor) hidegen és melegen egyaránt felszolgálhatják, de igyuk óvatosan, mert emlékezetes a szaké okozta másnaposság.

Akik pedig a klasszikus "kihagyhatatlanok" után vágyakoznak, mindenképpen látgassák meg a város egyik fénypontját, a Császári Palotát. A Higashi Gyoen (Keleti Kert) garantáltan elbűvöl mindenkit színpompás virágaival és csodálatos atmoszférájával. A város nyugati részén vannak Asakusa és Nakamise utcái, ahol souvenireket és kézzel készített, minőségi termékeket vásárolhatunk. A Tokió történelme iránt mélyebben érdeklődő utazóinknak feltétlenül ajánljuk az Asakusa negyedet.

Tokió központjában található Roppongi, a diszkók, éttermek és éjszakai klubok negyede. Fiatalok által kedvelt szórakoztató és bevásárlónegyed a Shibuya, Harajuku és Aoyama. Ha már túl vagyunk a pénzköltésen, még mindig végigjárhatjuk a számos kis magángalériát. A legjobb múzeumok és képtárak az Ueno-koen parkban vannak, a városközponttól északra. A tokiói Nemzeti Múzeum ad otthont a világ legnagyobb japán művészeti gyűjteményének; a Nemzeti Tudományos Múzeum; és a Shitamachi Történelmi Múzeum is itt találhatók.

A turisták néhány éve már világszerte határozott érdeklődést mutatnak az alternatív városnéző kirándulások iránt. Nincs ez másként Tokióban sem, ahol egy zeppelin fedélzetén járhatják be a várost az érdeklődők. A 75 méter hosszú, héliummal működő zeppelin kosarában egyszerre 7-8 utas számára jut hely. A lassú lebegés páratlan élményt nyújt, hiszen bőven jut idő mindent a legapróbb részletekig megvizsgálni. Persze a "minden" itt költői túlzás. Hetek sem lennének elegendők a gigaváros feltérképezéséhez. Éppen ezért a Tokióba vetődő utazók akkor járnak a legjobban, ha mindenből csippentenek egy keveset. Így talán nem marad az az érzésük, hogy éhesek maradtak…