#40
Saigon, a fények oázisa
Száraz tények
Vagy mégsem?
Szavazatoddal Te is befolyásolhatod, hogy ez a cikk bekerüljön-e a Kihagy6atlanok névsorába!
- Helyezés: 40. /40
- Pontszám: 5.27
- Szavazatszám: 11
Saigonban járva sokan nagyon meglepődnek. Nem azt kapják, mint amire számítanak. Sokakban él egy kép, amelyet az amerikai háborús filmek festettek az ország déli részén fekvő településről: elmaradottság, megaláztatás, csend. Jó esetben egy francia gyarmati település képe villan fel. Aztán a rend, szürkeség dominanciája hatol át, mint az afféle kommunista fellegvárra jellemző. Pedig az elmúlt cirka 20 évben Saigon alaposan megváltozott. Tipikus délkelet-ázsiai nagyváros lett, az ország kereskedelmi és gazdasági életének központja, annak minden zsúfoltságával, nyűgével és kliséivel. Közel öt és félmilliós népességével az egyik legsűrűbben lakott város a világon.
Saigon a totális semmiből építette fel magát. A települést valószínűleg az 1. és a 6. században mint halászfalut alapították a khmerek. Prey Nokor néven Kambodzsa legfontosabb kikötője, kereskedelmi központja volt, míg a vietnamiak el nem foglalták a 16. században. A franciák 1859-ben érkeztek a vidékre, 1862-ben Saigon lett Francia-Indokína fővárosa 1954-ig (francia fennhatóság ekkor ért véget), majd 1975-ig, a vietnami háború befejeződéséig Dél-Vietnam fővárosa volt. Miután 1975-ben Dél-Vietnám kommunista lett, a város és lakosainak többsége a káosz és a zavar állapotába süllyedt. Az amerikaiak távozása után 1976-ban az új kormány a településnek a Ho Shi Minh Város nevet adta. 
A Vietnami Kommunista Párt hatodik kongresszusán 1986-ban bevezették „doi moi” (megújítás) programját. A reformcsomag kisegítette Vietnámot a gazdasági válságból többek között azzal, hogy drasztikusan megváltoztatta az ország gazdasági külkapcsolatait. Megnyíltak a kapuk a multinacionális vállalatok előtt, grandiózus építkezések kezdődtek és Saigon egyik pillanatról a másikra nyüzsgő nagyvárossá vált. Felhőkarcolók emelkednek a magasba, sorra nyílnak a csillogó plázák és bevásárló centrumok. A reformok azonban nem csak a külföldi tőkét hozták mozgásba, hanem a helyiek vállalkozó kedvét is meghozták. A vietnámiak képesek egy talpalatnyi helyen – részint a házak utcafrontján, míg a hátsó traktusban vagy az emeleten él a család - üzletet nyitni. Egyszerre akár kettőt, hármat is. Nem ritka a fodrászat, esküvői ruhaszalon, ajándékbolt vagy a régiség és fűszerbolt kombináció. És mindezt fennhangon hirdetik. Fényreklámmal, ahogy azt illik. Elképesztően sok itt a színes reklámtábla: Saigon, a „fények oázisa”... És ha már a közhelyeknél tartunk, akkor az alkudozásoké is. De vastagon! Az alku a vásárlás része, és mint ilyen, elvárt. Sőt, kötelező! Akkor jó, ha a mi visszafogott európai megítélésünkhöz mérten már-már szemtelenül arcátlan. Vietnámban sokakat megfog az olcsósága. Az úszó piac, az itteni nagyker. Hatalmas
csónakok - mozgó boltok - ezrei kavarognak a Mekongon. Bármit be lehet itt szerezni, nincs lehetetlen. A terméket botra kötik és a magasba emelik. A „nyugati negyednek” nevezett 1. kerület igazi turistavakítás: bahia boltok, kocsmák, kínai, japán, koreai, olasz, francia, indiai éttermek, szuvenírboltok tömkelege. Olcsó másolt CD-k, hamis Louis Vuitton táskák, Gucci szemüvegek, Patek Philippe órák.... Isten hozott Saigonban!
A „kistigris” – ahogyan Vietnámot nevezik – szédületes tempóban halad előre. Az éves gazdasági növekedés 10 százalék körüli. Tíz esztendővel ezelőtt még a bicikli volt a legnépszerűbb jármű, manapság mindenki motorra váltott. Több millió robogó és kismotor rója az utcákat. Teljes a káosz: eszeveszetten cikáznak minden kis rést, egérutat megtalálva, közben pedig nyomják a dudát, mintha muszáj volna. Ember legyen a talpán az a turista, aki az első napokban le mer lépni a járdáról. De csak lépni kell bátran, s a motorosáradat az embert kikerülve tülköl tovább.
Ami leginkább meghatározta Saigon arcát, az a francia jelenlét. Mindenfelé francia gyarmati épület, borostyánsárga villák sorakoznak a gondozott parkokkal körülvett, széles sugárutakon, minden sarkon kapható bagett és mini cukrászdák kavalkádja csalogatja a járókelőket. És nem káprázat, tényleg a Notre Dame-ra bukkannak az egyik sugárúton, azaz a párizsi kicsinyített mására. Ez abból az időből származik, amikor a várost Kelet Párizsának és a Távol-Kelet Gyöngyének is nevezték.
Saigonban élénk az éjszakai élet. A Diamond Plaza tetőterasza alatt csak úgy lüktet a tízmilliós metropolisz, amely piaci, pénzügyi, illetve szórakozónegyedeinek köszönhetően olyan, mint egy nagy, nyitott bevásárlóközpont.
Bár a saigoni utcák is millió meglepetéssel kecsegtetnek és az maga a kulturális kirándulás, ha csak napokig hagyjuk magunkat sodortatni a mindennapi Élettel, de van egy múzeum, ami a saigoni tartózkodás alatt kihagyhatatlan, de csak azoknak, aki bírják a lelki megrázkódtatásokat. A "háború maradékáról" elnevezett múzeum (War Remnants Museum) naturális és kegyetlen. A bejárat mellett sorakozó tankok és lövedék még talán nem is annyira sokkolók. A borzalom csak ezután következik. Láthatók azok a ketrecszerű zárkák, amelyekben az embereket fogva tartották; majd az amerikaiak kínzási módszereit is részletesen taglalják. S ha ez még nem ütötte szíven a látogatókat, az áldozatokról készült szívszorító fotók sora garantáltan elborzasztja őket. Szentelnek egy külön bemutatótermet amerikaiak által használt lombirtó szer, az Agent Orange következményeinek. A vegyszer miatt nyomorékon világra jött emberek életét taglalja. A szer nevét dobozának narancsszínű csíkjáról kapta. Embertelen és brutális. Tényleg csak erős idegzetűeknek ajánlott. Saigon ma a modernizáció útját járó, a lehetőségeket megragadó, a fellegekbe törő, másfelől a hagyományokhoz ragaszkodó, értékeit és szépségeit büszkén hirdető város. S talán épp ez a kettősség teszi rendkívülivé.
Tetszett a cikk? Küldd el az ismerősődnek!Hozzászólok! 
Ajánlás
További infó
Mennyibe kerül?
A többség szerint ez:
310 000 Ft
Szerkesztő
Baranyi Anikó