Fokváros az első és a harmadik világ minden átmenet nélküli találkozóhelye. Valódi kis földi paradicsom, ahol minden adott: szikrázó napsütés, eldugott, álomszép homokos strandszakaszok, a világ egyik legnagyobb borvidéke, eredeti présházakkal, öreg tölgyfasorokkal. Fokváros kétség kívül a világ egyik legszebb városa. A fokvárosiak kifejezetten irigylik azokat, akiknek nincs szerencséjük ezen afrikai paradicsomban élni...Hisz újra és újra eljöhetnek, s rácsodálkozhatnak e mesebeli városa. Azért a legtöbb turista mégiscsak itt maradna örökre…

Dél-Afrika nem az a tipikus afrikai ország. Izgalmas elegye a fekete törzsi kultúra és az angol valamint a holland telepesek által meghonosított hagyományoknak. Talán épp ennek köszönheti Fokváros különös vonzerejét. Fokföldet fehér szigetként emlegetik fekete Afrikában, pedig valóság kicsit más képet mutat: a legnagyobb számban, másfél millióan a színesek vannak; négyszázezerrel kevesebb a fehérek száma, míg a feketék csupán hatszázezren élnek Fokvárosban és környékén.

A város „védjegye” az 1087 méter magas Asztal-hegy (Table Mountaint). Sok helyen Tábla-hegyként találkozhatunk vele, ez azonban csak egy fordítási tévedés. Nevét 1503-ban, Antonio de Saldanha portugál hajóskapitánytól kapta, aki a hegyet meglátván így kiáltott: „Tabao do cabo!” „Ez olyan, mint egy asztal!” Nyáron, amikor a tenger felől fújó szél fehér felhőket halmoz a hegy fölé, a helyiek úgy tartják, hogy az istenek ismét megterítették az asztalt. Az Asztal-hegy nemcsak nemzeti szimbólum, hanem egyben a világörökség része is. Érdemes ellátogatni ide, mert a hegytetőről csodás kilátás nyílik a városra és a Fok-félszigetre. A sportos kalandorok mintegy 4 óra alatt érnek fel, a kényelmesebbeket a világ legmeredekebb kabinos felvonója várja. Szédülősök, tériszonyosok csak óvatosan, ugyanis a kabin emelkedés és süllyedés közben pluszban 360 fokos kört is leír, hogy mindenki mindent lásson!

A 3 és fél milliós lakosú Fokváros hatalmas területen fekszik, sok a kertvárosi villanegyed. A város magja viszonylag kicsi, könnyű a tájékozódás. Az emberek a környező kertvárosokban élnek. Amilyen színes a kultúrája épp oly változatosak az utcái is. Csak egy sarok választja el a holland telepesek házait a cukorkaszínű lapos tetős maláj épületektől. A gyönyörűen renovált, sárga, rózsaszín, lila házakban hatszázezernyi maláj él. Az asszonyok még mindig fejkendőben járnak, és naponta ötször felhangzik az imára hívó müezzin. És persze ott vannak a felhőkarcolók is.

Az utcák tiszták, rendezettek, nagyon sok a park, és amerre csak a szem ellát pálmafába és pálmafa.

A belváros leghíresebb utcája a Long street, amely a kikötőtől majdnem az Asztal-hegy lábáig vezet. Bárokat, kávéházakat, éttermeket találunk errefelé. A csipkekombinés házak – ahogy itt mondják – New Orleans francia negyedét idézik.

Fokvárosban rengeteg helyen árulnak afrikai tárgyakat. Nagyon kevés a helyi áru, a termékek Zuluföldről és a környező országokból érkeznek, és egy picit drágák. A legtutibb kincsekre a St. George’s bevásárlóközpontban és a Greenmarket téren az utcai árusoknál akadhatunk. A bűnözés viszont sajnos komoly probléma, de ha elővigyázatosak vagyunk, nem lehet baj. Ne sétáljuk éjszaka egyedül és ne viseljünk hivalkodó ékszereket, órákat. Legjobb ha mindezeket otthon hagyjuk.

A város másik legnépszerűbb pontja a vízparti szórakozó negyed, közepén a Victoria & Alfred Waterfront-tal. Az egykori belső kikötőt ma már csak jachtok használják. A szivárvány minden színében pompázó épületek között rengeteg az üzlet, kávézó, kocsma, étterem. Az egyetlen, eredeti állapotában helyreállított épület a tűzpiros világítótorony, amelyet az 1860-as években építettek. A kikötői kiruccanás a legtöbb fokvárosi család „kötelező” vasárnapi programja. Nem csak a helyiek szeretnek napfürdőzni a stégeken, de a fókák is. Kicsit talán képzavaros, hogy a rekkenő hőségben, a város közepén északi állatok henteregnek csapatostul. De ez őket és a helyieket egy cseppet sem zavarja.

Ha Fokvárostól délre indulunk, a félsziget mindkét partján csodálatos strandokat találunk. A nyugati parton a jéghideg vizű Atlanti-óceánt csak a nagyon elszántaknak ajánljuk, a keleti parton az Indiai-óceán a kevésbé fagyosok paradicsoma. No de most őszintén: ki ne vállalna be egy kis didergést, csak hogy elmondhassa, egyszerre két óceánban is fürdött! A helyiek nagyon sportosak, és persze a táj adottságai is hozzájárulnak ahhoz, hogy ezerféle kültéri tevékenység közül választhatunk, úgy mint: hegymászás, kirándulás, túrázás, kajakozás, biciklizés, mountenbike-ozás, szörfözés, vitorlázás, horgászás, búvárkodás, sárkányrepülés, golfozás. A helyiek imádnak piknikezni, ezért ha elegyedni szeretnénk, nem árt követni őket a város határában található nemzeti parkok valamelyikébe. A legtöbb park tematikus, azaz majom-, madár- vagy éppen teknősfarm várja a látogatókat.

Ejtsünk pár szót a gasztronómiáról is. Nos, ez is elég jellegzetes: kevert, mint minden Fokvárosban, viszont igazán kitűnő. Talán a „legfokföldibb”, de mindenesetre a helyiek legkedveltebbje a bobotie, a sárgabarackkal, mazsolával, banánnal összesütött darált hús. Az éttermek számos fajtája kereshető fel: indiai, olasz, maláj, angol, francia, japán. Fukarkodnunk sem nagyon kell, mert jelen pillanatban minden olcsóbb, mint Magyarországon. És ne felejtkezzünk meg a jófajta dél-afrikai borokról sem. A félsziget belseje felé haladva több híres borospincébe boltik az ember. Még a kocakóstolóknak is ajánljuk, hogy ismerjenek meg egy-két fajtát. Majd' minden pincészet nyitott, így az utcáról beeső utazót is szívesen látnak egy kóstolásra.

A rohanást, idegeskedést, pedig úgy felejtsük el itt Fokvárosban, ahogy van! Vagyis nincs! Hihetetlen, de itt tényleg lelassult a világ. Ez a nyugodt, kissé vidékies hangulat az egész városra jellemző. Az emberek barátságosak, mosolygósak, de mitől is lennének idegesek? A világ egyik legszebb helyén élnek, ahol szikrázóan süt a nap, jókat esznek, isznak. Valahogy ilyennek képzeljük el a Paradicsomot.