A XVI. század közepe óta Drezda az európai művészetek és kultúra egyik legnagyobb központja volt. Csúcspontját a XVIII. században érte el, amikor is, többek között a Zwinger, a katolikus katedrális és a református Miasszonyunk Temploma is épült. Drezdát akkoriban az Elba parti Firenzének is nevezték; a kor legnagyobb művészeinek kedvenc tartózkodási helye volt. Ismert komponisták, zenészek, festők, szobrászok, építészek, írók éltek és alkottak a városban.

A város jelképe vitathatatlanul a Zwinger. A palota építésére Erős Ágost – későbbi lengyel király – adott megbízást 1694-ben Matthäus Daniel Pöppelmann építésznek. A káprázatos és egyedülálló építmény a barokk építészet diadalünnepe 1709 és 1728 között épült, ma múzeumoknak ad helyet. A téglalap alaprajzú, 214 méter hosszú és 158 méter széles területű díszudvarnak három oldalán épültek meg a boltozott folyosók 1728-ig. A palota a végső formáját a 19. században nyerte el, amikor is Gotfried Semper építész a Zwinger lezárásaként feladatául egy képtár építését kapta. A kétemeletes olasz reneszánsz stílusát idéző épület 1854-ben nyílt meg, és Raffaello, Correggio, van Eyck, Rubens, Rembrandt, Dürer képeivel az akkori világ egyik leggazdagabb gyűjteményének számított.

Majd mindennek hirtelen vége szakadt.

Kurt Vonnegut Ötös számú vágóhíd című regényéből sokan ismerhették meg a drezdai bombázást, amely gyakorlatilag a földdel tette egyenlővé a várost. A pusztítás, bár hagyományos fegyverekkel történt, felért egy atombomba robbanással. Mindenki úgy hitte, hogy Drezdát soha nem fogják bombázni, hiszen állítólag Churchill unokahúgát is itt tartották fogságban. Az angolok 1945. február 13-án éjjel mértek csapást a városra. 250 méter magasságból Németország legnagyobb kórházterületét vették célba, majd következett a szőnyegbombázás. A második bombatámadás három órával később indult. A cél ismét a város közepe volt. Nem volt ellenállás, mert Drezdának nem voltak légvédelmi fegyverei. Másnap amerikai Flying Fortressek támadták a még égő várost. A kísérő vadászgépeket utasították, hogy gépfegyverezzenek mindent, amit látnak. A következő nap 210 amerikai bombázó támadta a várost és 461 tonna bombát dobott rá. Kórházak, templomok, lakóházak ugyanarra a sorsra jutottak. A korabeli német polgári honvédelem szerint a halottak száma elérte 300.000-et.

Drezda csak lassan tért magához a sokkból. Szinte a porig rombolódott a város nagy része. A bombázások révén pótolhatatlan történeti értékkel bíró épületrészek váltak a földdel egyenlővé. Drezda sokáig két arcát mutatta. Kiégett, megszenesedett épületek jelezték a katasztrófát, még évtizedekkel a pusztítás után is. Mintha kísértetvárosban jártunk volna. Az évtizedeken keresztül elmulasztott újjáépítés erősen visszavetette a város fejlődését. A 80-as évek második felében a képtár és az operaház felújításával indult meg az a folyamat, mellyel a várost egykori pompájában kívánják visszaállítani. Felújították a Frauenkirche templomot és épül az új zsinagóga is.

Drezda a nagy alapterületéhez viszonylag kevés lakossal rendelkezik, ami szerencsés kombináció, mert kellően nagy tér áll mindenki rendelkezésére, viszont a közösség létszáma pont elegendő ahhoz, hogy a folyamatos fejlődés és az újjáépítés ne álljon le, és a város különféle turistacsalogató eseményeket is rendezhessen. Az évente ismétlődő kulturális rendezvények közé tartoznak: a Richard Strauss Napok, a drezdai Dixieland-fesztivál, az Ünnepi Játékok, a gőzös parádé.

Az óváros épületeit elnézve nehéz elhinni, hogy mindez füstölgő romhalmaz volt anno.

Mostanság a lebombázott és emlékhelynek meghagyott Frauenkirche (Miasszonyunk temploma) üszkös követ is csak fotókon láthatjuk, mert a templom teljesen újjáépítve áll a helyén. Csodaszép. Több mint hatvan évvel lebombázása után szentelték fel. A barokk stílusú evangélikus templom újjáalkotása több mint tizenegy évig tartott, a 180 millió eurós összköltségből körülbelül százmilliót magánszemélyek és cégek teremtettek elő. Adomány érkezett Nagy –Britanniából is, mintegy 1 millió Euro. Sokak szerint a Frauenkirche a Németország és Nagy-Britannia közötti "megbékélés jelképe". A több mint 90 méter magas templom kupoláját díszítő keresztet az angol Alan Smith ötvösművész készítette, akinek édesapja részt vett Drezda lebombázásában. Az újjáépítés kezdetén úgy határoztak, hogy nem állítják helyre az eredeti Gottfried Silbermann orgonát, hanem újat készítenek, hogy modern darabokat is játszhassanak rajta. Az újjáépítéséhez a régi templom megmaradt, szétválogatott, beazonosított köveinek mintegy 40 %-át használták fel.

A város az állandó építkezéseknek köszönhetően egyre gyönyörűbb, rengeteg a látnivaló, lassan mindent szépen helyreállítanak. Nem az a fő cél, hogy minden szabad négyzetmétert beépítsenek, hanem hogy élhető várost alakítsanak ki. Az Elba egyik partján 100 méteres zöld sáv van, kerékpárutakkal, fákkal, és az egész város tele van parkokkal, kertekkel. Drezdának van egy teljesen új arca is. Egy ultramodern, nagyvárosias, kicsit riasztóan alumíniumos. A furcsán háromszögletű téren találjuk az UFA Cinema Centert, mely úgy tűnik, mintha szétdobálták volna a térelemeket. De lehet, hogy csak ultramodern… Van itt minden: rámpák, lépcsők, hidak és egy dupla fordított alakú kúp mely tulajdonképpen egy kávézó. A mozi előcsarnoka pedig egy ferde kristálytömeg, összefonódó ékekkel és futurisztikus tüskés falakkal.

Ha erre járunk, bátran induljunk kalandozni. Van mit felfedezni Drezdában. Csak győzzük fotóval.