A szennycsatornák történetében az emberek története tükröződik. A kapitoliumi szégyenlépcsők, ahol a kivégzettek holttesteit hevertették, sokat mondanak Rómáról. A régi párizsi szennycsatorna óriási valami volt. Sírbolt és menedékhely. A bűn, az értelem, a társadalom elleni lázongás, a lelkiismereti szabadság, a gondolat, a zsiványság, mindaz, amit a törvények üldöznek vagy üldöztek, ebbe az üregbe rejtőzött; a tizennegyedik században a buzogányosok, a tizenötödikben az útonállók, a tizenhatodikban a hugenották, a tizenhetedikben Morin megszállott hívei, a tizennyolcadikban a talpégető martalócok. Száz évvel ezelőtt innét támadt az éjszakai tőrdöfés, ide osont a veszély elől a gonosztevő, az erdőnek barlangjai voltak, Párizsnak szennycsatornája. A vagabundus népség, a spanyol picareria gall változata, a Cour des Miracles melléktelepének tekintette a szennycsatornát, és esténként a ravasz és vérszomjas had úgy tért haza Maubuée köpőcsészéjébe, mint saját hálószobájába. Akik nappal a Zsebmetsző sikátorban vagy a Hasfelmetsző utcában tevékenykedtek, egész egyszerűen a Chemin-Vert vagy a Hurepoix híd alá vonultak éjszakai pihenőre. Ezeken a helyeken csak úgy rajzanak az emlékek. Mindenféle árnyék kísért a hosszú, magányos folyosókon; mindenütt rothadás és miazmák, itt-ott egy-egy szelelőlyukon át Villon, aki belül van, szót ért Rabelais-val, aki kívül van. A hajdani Párizsban a szennycsatorna minden selejtnek, minden félbemaradt kísérletnek találkozóhelye. A gazdasági tudomány hulladékot, a társadalombölcselet üledéket lát benne. A szennycsatorna a város lelkiismerete. Minden ide tart, és itt áll szemben egymással. Ezen a sápatag helyen még van sötétség, de titkok már nincsenek. Itt minden dolog valódi vagy legalább végleges alakját mutatja. El kell ismerni, a szemét nem hazudik.
Jean Valjean összesen tizenkilenc sanyarú évet töltött börtönben, mert valamikor betört egy ablaküveget, és elvitt egy kenyeret. Komor lélekkel jött ki a fegyházból. Természetétől fogva nem volt lázadó, a börtönben került szembe a társadalommal. Szívében egyre több gyűlölet halmozódott föl, úgy érezte, Istenbe vetett hite megingott.
Victor Hugo a francia romantika legnagyobbja, még életében az emberség, a szabadság, a köztársaság jelképévé vált. Kedveli a monumentalitást, a történelmi eseményeket felejthetetlen freskókban ragadja meg, az olvasót látványos tájleírásokkal, bőséges szóáradattal, bravúros borzalmakkal ragadja el. Ő maga is monumentális, mint Jean Valjean, fizikai értelemben elképesztően nagy és még annál is többet evő ember volt. Ezzel egyenes arányban fáradhatatlanul ontja magából a bő szavakat, verseket, drámákat, regényeket, tanulmányokat. Hősei nem királyok, lovagok, történelmi személyek, hanem kisemberek, akiket a halhatatlanok sorába tud emelni, önmaga mellé a Pantheonba, ahová halálakor hétmillió francia kísérte el. A csodákban nem hívő emberek stilizált jellemének, a sötét kontraszt eszközével éles fénybe emelt sorsok és emberi jóságok mesélője.
A történeti-bűnügyi regény enciklopédikus mű. A cselekmény a restauráció korában játszódik, a történelem a waterlooi csatától az 1832-es felkelésig ível. E korszak társadalmáról pontos képet kapunk, főleg az elnyomott népről, amelyet félrevezetnek és megtipornak, a hamis szociális rendben pedig a szökött fegyenc és a prostituált képviseli az erényt. Az izgalmas fordulatok csúcspontjai, amikor a hősök a megbánás, vezeklés és megtisztulás önkéntes útját választják. Ezen a tisztítótűzön a végén még a mesés gonoszságú Javert rendőrkopó is átesik, bizonyítva ezzel, hogy szerepe nem merül ki abban, hogy sötét feketeségével a főhős Jean Valjean jóságának ragyogását erősítse. A regény realista társadalomkritikai elemei ezen a ponton háttérbe szorulnak. Egy tiszta, szép szerelem is helyet kap a regényben Marius és Cosette vonzalmának történetében, de a nagy mű mindenekelőtt a nyomorultak eposza, így a harag elsöprő jelenléte mellett a szerelemé kevéssé fölkavaró.
A Nyomorultak tiltakozás az igazságtalanság és szegénység ellen. Jean Valjean méltatlan meghurcoltatása, valamint a prostituált és áldozatos anya, Fantine szegénysége ellen, nem utolsó sorban pedig a legendás figurává emelkedett Gavroche szenvedéseire irányítja a figyelmet, aki az utcagyerekek sorsát példázza.