#25
Ottlik Géza: Iskola a határon
Szeredyből hiányzott minden erőszakosság; irtózott beavatkozni mások dolgába; hiába volt a nagy testi ereje. Ezért haragudtam rá. Sokkal jobb bekk lehetett volna, ha egy kicsit célratörőbb. Múlt esztendőben kétszer már összevesztünk, de így még soha. Nem beszéltünk egymáshoz ettől fogva.
Rövid, csúnya veszekedésünk hevében olyat is mondtam neki, amit nem kellett volna. Kíméletlen igazságokat és igazságtalanságokat vágtam a fejéhez, s már másnap megbántam. Kár volt - gondoltam -, de hát most már így kell élnünk tovább. Csak azt nem tudtam elképzelni, hogyan? Jóformán Szeredyre volt alapítva az egész létezésem.
A bevonuláskor halálos rettegésben voltam, hogy sikerül-e újra egymás mellé kerülnünk a tanteremben. Sikerült. Ez mindig így van: semmi nem megy úgy, ahogy kellene, száz, ezer, tízezer vágyunk, reménykedésünk dugába dől: de az az egy, legfeljebb két legeslegfontosabb dolog, ami nélkül nem lenne élete az embernek, az végül mégis sikerül. Csak úgy mellékesen, természetesen. Hálára sem tart igényt a sors.
Merényiék haragja Medve rettenetes, konok némaságába ütközött és minél dühödtebben verték, annál inkább hallgatott. A porolókorbácsok és összecsavart törülközők tompán és értelmetlenül csapódtak az éjszaka csöndjében, a verők nem tudtak kielégülni.

Irodalmunk különleges gyöngyszeme. Regény egy határszéli kisváros katonai iskolájáról, a hatalom és humánum klasszikus ütközeteiről, férfiakról. Gyermekújoncok nevelődését kísérhetjük végig a legszentebb pillanatokban, amikor a férfiúi érzelmek, nemes és nemtelen jellemvonások kikristályosodnak. A bőrünkön érezzük azt a jellegzetes, csakis zárt közösségekben érezhető atmoszférát, amit kizárólag a nevek megmásíthatatlan hangzása tud rögzíteni, a naplók igazságát: Czakó, Formes, Medve, Szeredy, Eynatten. És persze a hatalmasok, akik olyan irtózatosan nagy fiúk voltak, és akik a civil élet szarjankói (kisbetűvel, vezetéknév nélkül): Merényi, Burger, Homola, Gereben. A neveket nem, de az eseményeket utólag nehéz sorrendbe tenni, mert a napok egyformasága, a szigorú napirend, a minden reggel ismétlődő csuklógyakorlatok elhomályosítják a lineáris történelem ok-okozati összefüggéseit. Legalábbis Bébének nem sikerül, amikor Medve ezerkilencszázhuszonháromban keltezett kéziratát olvassa.
A katonai iskolában egy totalitárius társadalom laboratóriuma működik a maga szigorú szabályrendszerével. Átalakulnak az emberi kapcsolatok életszerű mozgatórugói, mindenki a hatalomhoz való viszonyában definiálódik. Az újoncok rendes beosztást kapnak a századokban, a zsíros kenyereket a hatalom osztja el. Az erkölcsi helytállást, mint olyant, nem jegyzik a hivatalos értékrendben. Amikor Öttevényi beíratja magát a panaszrovatba, hogy barátját megvédhesse, bomlasztó befolyása és erkölcsi romlottsága miatt kizárják, miközben még a barátja is ellene vallott. Bébé tudja, hogy a kisemberek korlátlan teljhatalmát nem érdemes kétségbe vonni. Medve nem. Nyíltan lázad és szűkölve küzd a szabadságért, akárhányszor is ütközik falba.
Medve kéziratát barátai évekkel később olvassák, az árulások, kancsalságok és barátságok jegyzőkönyvében akaratlanul is az életükre keresnek magyarázatot. De felnőtt fejjel sem érezhetnek másként, az immár zsigerekbe íródott mozzanatok és történések azt a tényt igazolják, hogy nincs elégtétel.
Tetszett a cikk? Küldd el az ismerősődnek!Hozzászólok!