#4
Orwell: 1984
Winston lába rángatózott az asztal alatt. A helyén maradt, lélekben azonban ő is kint menetelt, rohant a tömeggel, fülsiketítően éljenezve. Ismét felnézett Nagy Testvér képmására. A kolosszus, aki megvédte a világot! Arra gondolt, hogy tíz perce – igen, csak tíz perce – még kétkedés volt a szívében, amikor azon tűnődött, hogy a frontról érkező hírek vajon győzelmet vagy vereséget fognak-e jelenteni. Ó, nemcsak egy eurázsiai hadsereg semmisült meg most! Sok minden megváltozott benne az óta a Szeretet-minisztériumban töltött első nap óta, de a végső, elkerülhetetlen, gyógyító változásra mindeddig nem került sor, csak most, ebben a pillanatban.
A telekép tovább ontotta a beszámolót a foglyokról, a zsákmányról és a mészárlásról, odakinn azonban kissé alábbhagyott az üvöltözés. A pincérek visszatértek munkájukhoz. Egyikük már közeledett a ginesüveggel. Winston boldog álmodozásba merülve észre sem vette, hogy megtöltik a poharát. Már nem szaladt és éljenzett. Megint a Szeretet-minisztériumban volt, mindent megbocsátottak neki, lelke fehér volt, mint a hó. A vádlottak padján ült a nyilvános tárgyaláson, mindent bevallott, mindenkit bevádolt. A fehér csempés folyosón lépkedett, olyan érzéssel, hogy napsütésben sétál, s fegyveres őr haladt a háta mögött. A régóta remélt golyó az agyába hatolt.
Felnézett az óriási arcra. Negyven év kellett hozzá, hogy megtanulja, miféle mosoly rejtőzik a fekete bajusz alatt. Ó, kegyetlen, szükségtelen félreértés! Ó, konok, önfejű számkivetés a szerető kebelről! Két ginszagú könnycsepp szivárgott le az orra tövébe. De most már rendben van, minden rendben van, a küzdelemnek vége. Diadalt aratott önmaga fölött. Szerette Nagy Testvért.
Anglia az eurázsiai tömbbel harcban álló Óceánia része és Egyes Leszállópályának hívják. Az új kultúrát a Nagy Testvér, a Párt, illetve a Gondolatrendőrség kizárólagossága irányítja, és a kísérlet, mely hinné a képletet, hogy kettő meg kettő néggyel egyenlő, önmagát csalja meg.

Orwell antiutópiája az embert a végsőkig kifosztja értékeiből, egy olyan államhatalom által idomított lénnyé politizálja, amely az önálló gondolkodásra képtelen. Így a szerelem, a család, a barátság, a művészet és a tudomány nem lehet többé minőségi elem irányíthatóvá vált életében. Az államhatalom mindenható erejének gondolatával eljátszó regény zavarbaejtő a modern világ mammuttársadalmainak ismeretében. De a közelmúlt Közép-Kelet Európájának diktatúrái is az orwelli víziót igazolják. A regényt szovjetellenes hisztériakeltésssel vádolták a maga idejében, de messze túlmutat azon.
Winston Smith kitörési kísérlete a Valóságszabályozó gépezetből politikát meghaladó kérdéseket feszeget. A Szeretet Minisztériumának átnevelő tevékenysége világossá teszi, hogy a fájdalom színe előtt nincsenek hősök, így az elmúlt kétezer év jól bevált eszméi, mint a vértanúság vagy a szerelem nonszensszé válnak. Winstonnak magasabb rendű érzelmei vannak, de nem az ezzel járó kivégzéstől tart, hanem a vallatástól. Nem az életét félti, hanem gondolatait, melyeket a vallatás során végérvényesen el fog veszíteni. A Szeretet Minisztériumában az embernek önként kell kiherélnie önmagát. Természetesen ez az intézmény elkerülhető, hiszen adva van az újbeszél szótár, amely lehetővé teszi a gondolkodás teljes beszűkülését a szavak kiirtása által. Ha nincsenek szavak, még gondolatbűnt se lehet elkövetni.
Winston szavakhoz jut, mondatokhoz, szerelemhez, de önmagához végül az átnevelő intézet adta félelem juttatja el. Mert a lélek igazsága a rettegés, a zsigeri félelem, amely fölötte áll minden magasabb rendű érzelemnek, amit az ember elképzel magáról. Kitűnik, hogy az egyén lázadása az államhatalom mítoszának szerves része, a gondolkodás sebezhetőségének megnyilvánulása. Az emberi fajt végtére is az O’Brienek cinizmusa viszi tovább, legalizálva a sivárságot, elhanyagoltságot és mocskosságot a társadalmak lélektelen gépezetébe.
Orwell óta tudjuk, hogy nem csak isten, hanem az ember is meghalt. Még az állat sem maradt meg belőle, csak a hatalomnak nevezett torzszülemény.
Tetszett a cikk? Küldd el az ismerősődnek!Hozzászólok!