Most már világosan hallották, hogy a hang a nagy fa tetejéről jött. S rögtön ezután zörögni kezdtek az ágak, recsegett-ropogott valami a nagy fa lombjai közt, s egy pillanat múlva egy kis szőke fiú mászott le a fáról. Mikor az utolsó ágról a földre ugrott, nyugodtan letisztogatta a ruháját, megállott egyenesen, mint a cövek, és farkasszemet nézett a vörösingesek ámuló csapatával. Senki se szólt egy szót sem, úgy meglepett mindenkit ez a váratlanul idetoppant kis vendég. Geréb elsápadt. - Nemecsek! - mondta ijedten. És a kis szőke felelt is: - Igen, Nemecsek. Én vagyok. És ne kutassák, hogy ki lopta el a Pál utcai zászlót a fegyvertárból, mert azt én loptam el. Itt van, ni! Nekem van az a kis lábam, ami még a Wendauer lábánál is kisebb. És nem szóltam volna, fenn maradhattam volna a fa tetején, amíg maguk mind el nem mentek volna, hiszen ott gubbaszkodtam már fél négy óta. De mikor Geréb azt mondta, hogy köztünk nincs egy se, aki bátor volna, hát akkor gondoltam: "Megállj, majd én megmutatom neked, hogy akad még a Pál utcaiak közt is bátor fiú, ha nem más, hát a Nemecsek, a közlegény!" Itt vagyok, kérem, kihallgattam az egész tanácskozást, visszaloptam a zászlónkat, most tessék, csináljanak velem, amit akarnak, verjenek meg, csavarják ki a kezemből a zászlót, mert magamtól ugyan oda nem adom. Tessék, tessék, csak rajta! Hiszen én egyedül vagyok, maguk meg tízen vannak! Kipirult, ahogy így beszélt, és kitárta a két karját. Az egyik kezében a kis zászlót szorongatta. A vörösingesek nem tudtak magukhoz térni ámulatukból, és csak nézték ezt a csöpp kis szőke legényt, aki az égből pottyant közibük, s aki itt bátran, hangos szóval kiabált az arcukba, fölemelt fővel, mintha olyan erős volna, hogy el tudná páholni ezt az egész társaságot, a két erős Pásztorral és Áts Ferivel együtt. Leghamarább a Pásztoroknak jött meg a hidegvérük. Odamentek a kis Nemecsekhez, és jobbról-balról megfogták a két karját. A fiatalabbik Pásztor állt a jobb oldalán, és ez már a kezéhez is nyúlt, hogy kicsavarja belőle a zászlót, mikor megszólalt a nagy csöndben Áts Feri hangja: - Megállj! Ne bántsátok. A Pásztorok csodálkozva néztek a vezérre. - Ne bántsátok - mondta ez. - Ez a fiú tetszik nekem! Bátor fiú vagy, Nemecsek, vagy ahogy hívnak. Itt a kezem. Csapj fel közénk vörösingesnek! Nemecsek tagadólag rázta a fejét.
Boka és Nemecsek hallotta, amint Geréb elmagyarázta Ács Ferinek, hogy a grundra kétfelől lehet bejutni. A Pál utca felől, csak ott a törvény szerint be kell reteszelni a kaput, illetve a Mária utca felől, a farakások közt. Nemecsek elsírta magát, és Boka torkát is fojtogatta valami. Szomorú dolog volt az, amit Geréb művelt.
Mindannyiunk kedves barátai a Pál utcai fiúk. A századforduló Budapestjének kamasz fiai pillanatok alatt meghódították a világirodalmat, az ifjúsági irodalom halhatatlan hősei közé kerültek. A józsefvárosi Füvészkertben játszódó történet két rivális banda között játszódik, akik a két bérház közötti grundért folyó harcot élet-halál kérdésnek tekintik. Az is, mert a harc az igazságért folyik, amely nem kisebb ügy, mint a játék szabadsága. Érlelődő kamaszok érzelmeinek kifinomultan ábrázolt hálózatát látjuk kirajzolódni ebben a nemes erkölcsű olvasmányban.
A fiúk neveinek puszta említése karakteres emberi viselkedési mintákat idéznek. Bonyolult, alakuló egyéniségek, és jól ismerjük őket saját történetünkből is. Bokát bátorsága, embersége tökéletes vezérré teszi a közkatonák szemében. Ács Feri, a vörösingesek vezetője, az ellenség szeretettel vegyülő tiszteletére tanít. Nehéz lecke ez felnőtt korban is. Geréb, a bűnbánó áruló, a finomkodó Csele és Nemecsek, a tulajdonképpeni kisember, megannyi valós élethelyzet szereplői. A szereplők nevén kívül fogalommá váltak például a gittegylet, az einstand vagy a grund kifejezések is. Önálló életre kelt szavak a szociális mindennapokban.
A csatát Nemecsek Ernő, a legkisebb és leggyengébb közkatona dönti el, miután társai csupa kisbetűvel írták le a nevét, és árulónak kiáltották ki. Nemecsek a kicsik, gyöngék, de elszántak jelképe lett. Nem bátor és nem hős, de azzá válik a grundért folyó háborúban. Önfeláldozása nem tudatos hősi cselekedet, hanem a hétköznapi kamasz önkéntelen bátorsága. Neki a meggyőződés keserű könnyei jutnak. A fennmaradásért háborúzni kell, a közkatonának áldozatul kell esni, hogy igazi hőssé váljon, mert a grund világának megvannak a maga törvényei, szokásai, egyesületei és erődítményei.
A regényben szereplő grund a szövegből kideríthetően a mai józsefvárosi Pál és Mária utca sarkán volt, Nemecsekék lakása pedig a Rákos utcában. Két villamosmegállónyira ettől pedig a New York kávéház csillog, melynek a karzatán Molnár Ferenc huszonhat évesen, állítólag pár hét alatt írta meg a gyermekkorát fölidéző könyvet, afféle ujjgyakorlatként. Megtehetjük, hogy arra sétáljunk. Jó érzés régi, kedves ismerősök közt lenni.