#13
Bulgakov: A Mester és Margarita
Egy ideig hallgattak, aztán Pilátus megismételte a kérdést, ezúttal görögül:
- Tehát orvos vagy, ugye?
- Nem, nem - tiltakozott a rab. - Hidd el, nem vagyok orvos.
- Jó, ha mindenáron titkolni akarod, hát titkold. Az ügyhöz ennek nincsen közvetlen köze. Azt állítod tehát, hogy nem uszítottad a népet, hogy rombolják le... vagy égessék fel, vagy valamely más módon pusztítsák el a templomot?
- Ismétlem, hégemón: senkit sem uszítottam semmi effélére. Talán gyengeelméjűnek látszom?
- Ó, nem, nem látszol gyengeelméjűnek - válaszolta halkan a prokurátor, és elmosolyodott, furcsa, ijesztő mosollyal. - Esküdj meg hát, hogy nem cselekedtél semmi effélét.
- Mire akarod, hogy esküdjem? - kérdezte most már nagyon megélénkülve a kötelékétől megszabadult fogoly.
- Mondjuk... az életedre - ajánlotta a prokurátor. - A pillanat éppen alkalmas, hogy megesküdjél rá, hiszen úgyis egy hajszálon függ, tudd meg.
- Talán bizony azt hiszed, te függesztetted föl, hégemón? - kérdezte a rab. - Nos, ha ezt hiszed, erősen tévedsz.
A legjobb művekkel olykor megesik, hogy sohasem kerülnek a nagy nyilvánosság elé, mert esetleg elégnek. Pedig Woland professzor világosan megmondta, olyan nincs, hogy egy regény elmúlik, ott van benne az ötödik dimenzióban, mindenki láthatja, amint a Földközi-tenger felől érkező sötétség eltakarta a helytartó szeme elől a gyűlölt várost…

Vannak mágikus mondatok, amelyek a legprofánabb embereket is elragadják, mert ott érintenek meg, ahol énünk alaphangja a legtisztább és legszentebb, és e mondatok ízlelgetése, dallamos ismételgetése újra és újra elvezetnek minket az örökkévalósághoz. Mert a Mester Poncius Puilátusról szóló regényét az örökkévalóságnak írta. És aki ugyanaz, Margaritának, a harmincéves férjes asszonynak. A regény az asszony szerelmében megégetett szavakból épült, a moszkvai hétköznapoktól kémiailag teljesen elkülönülve, a Mester titkos menedéket nyújtó lakásán. A Jesuáról, Pilátusról, a Keriáthbeli Júdásról és Lévi Mátéról szóló történet utolsó, megígért mondatát mindketten türelmetlen retegéssel várták: Ponczius Pilátus, Júdea ötödik helytartója. De a regényt elégeti és mint egy elárult testamentum lóg Moszkva szentségtelen levegőjében.
A Mester készülő regénye betéttörténet Bulgakov művében és magyarázza, összegzi a cselekmény másik két síkjának eseményeit. Misztériumjáték a javából, ahol valóság és álom jól megférnek egymás mellett. Mesterünk a harmincas évek Moszkvájában nem találja helyét az irodalmárok szellemi bordélyházában, mert Krisztust merészel becsempészni a szovjet sajtóba. Ám az ördög nem alszik és a megváltó szelleme természetfölötti gyorsasággal üti föl a fejét a város minden zegzugában. Woland professzor, akinél megkapóbb sátánt még irodalom nem hordott a hátán, színre lép és kíséretével, a zsokésapkás, kockás zakós úriemberrel, illetve a nagy fekete kandúrral kedvtelve időzik el Moszkva mulandó hétköznapjaiban és értő kíváncsisággal szemléli a dolgok esendőségét, mint például Annuska napraforgó olajának útját a villamossínektől Berlioz guruló fejéig.
Különös találkozása ez az e- és túlvilágnak, mert az ördög kritikusai szent őrületbe menekülnek, míg Woland azért bocsátkozik fekete mágiába, hogy fölmutassa az elégetett kézirat halhatatlanságát. Mert a Messire fejet hajt a szerelem mindenhatósága előtt és nem rejti véka alá a szabadulás lehetőségét, az Örök Várost, Jeruzsálemet, ahol Ponczius Pilátus lovag Júdea ötötdik helytartója.
Tetszett a cikk? Küldd el az ismerősődnek!Hozzászólok!