Az ajánlási időszak lezárult

Száraz tények

Vagy mégsem?
Szavazatoddal Te is befolyásolhatod, hogy ez a cikk bekerüljön-e a Kihagy6atlanok névsorába!

  • Helyezés: 18. /49
  • Pontszám: 7.46
  • Szavazatszám: 137
Hermann Hesse: Üveggyöngyjáték
Stanis³aw Lem: Solaris
Orwell: 1984
Robert Merle: Állati elmék
A téma további cikkei
Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio Hanem hozzátartozik a portrémhoz négy sertés is, a sörházi sertések, sörtörkölyön meg krumplin hizlaltam őket, nyáron pedig, mikor ért a répa, a zöldjéért jártam nekik, azt aztán összevagdaltam, leöntöttem kovásszal meg állott sörrel, és az állatok húsz órát aludtak, és egy kilogrammot is gyarapodtak naponta, mert az úgy volt, hogy mikor hallották az én malackáim, hogy kecskét fejni megyek, hát már visítottak örömükben, mert nem tudták, hogy kettejüket sonkának adom el, a másik kettőt meg levágom házi disznótorra. Mikor megvoltam a kecskefejéssel, már visongtak elragadtatásukban a malackák, mert tudták, hogy az egész kifejt tejet egyenesen elébük öntöm. Cicvárek úr csak ránézett a malacra, s már mondta is, mennyit nyom, és az mindig annyi is volt, aztán felnyalábolta és bedobta őket egy böllérkocsiba, hálót vont fölébük, és azt mondta:
- Ellenkeznek a kis dögök, akárcsak az anyjukom, mikor fiúkoromban először csókoltam meg.
Azt mondtam búcsúzóul a malackáimnak: - Pápá, malackáim, remek sonka lesz belőletek!

Francin akkor volt boldog, ha előre mindent megtervezhetett. A tünékeny élet eseményeinek csak a praktikus oldalát vette észre, s ha sziklaszilárd világában valami nem egyezett a megszokottal, azt menten visszatérítette. Egyedül Mariška volt váratlan esemény az életében.
Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio HrabalEz egy cseh regény Mariškáról. A csehek mindig jók, és a Mariškák is. Hrabal úgy mondta, hogy szövegbe mentette ezt a csodálatos asszonyt, aki történetesen az édesanyja. De emléket állít Pepin bácsinak is, az imádott nagybácsinak, aki a maga kedves szertelenségével visszafordíthatatlanul szétzilálja a sörgyár kispolgári rendjét. Francin, a sörgyári gondnok férj akkurátus pontossággal veszi számba a világot, melyben Mariška egyebek közt Pepin bácsi társaságában gyanútlanul él. Férjes asszony, de ez nem enyhíti jelenlétének nyugtalanító mivoltát a kisvárosban. Ez a világ kiszámítható, jól követhető érzelmek jellemzik, és fejet hajt az erkölcsök előtt. Mariška a leghétköznapibb módon tudta ebből kibillenteni férjét.
Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio Hrabal egy prágai falonVan a létezésnek olyan módja is, ami nem igényel besorolást, nem kell megfogalmazni a teremtésben, mert úgyis benne van. Pogány korból eredően szakrális, de főleg civilizálatlan. A lámpagyújtást olyan hivatástudattal végzi alkonyatkor, mint a kakas az új nap üdvözlését hajnalban: elfogadja a pillanat kínálta elfoglaltságot. Földet eszik, ha úgy kívánja, és kedélyesen lubickol a disznóvérben. Kalandozik Pepin bácsival a ház kéményén és elbűvöli a modern idők divatja, a rövidítési láz. Ez utóbbi oly annyira, hogy levágja az asztal lábát, valamint az egész települést lázban tartó gyönyörű haját is. Nincs abban semmi drámai, amint Mariška aranyhajának hullámai belengik a várost. Ez egy ilyen kisváros. A képtelen lábtörés históriája Francint, aki egyébként erőtlenné válik felesége jelenségétől, lendületbe hozza. A gyengéden szeretett nő bénultsága magabiztossá teszi, akár a megbokrosodott lovak leigázóját.
A címbeli zenei kifejezés a képtelen történetek sorozatának egymásmellettiségére utal és a szerző zseniális ábrázolástechnikáját dokumentálja, mely a több színes történet megrajzolásával a portré esszenciáját adja. Hrabal nem állít semmit, csak egymás mellé montíroz néhány eseményt a nő életéből, hogy mi is vegyünk tudomást annak együgyű létéről, amely mindannyiszor az elragadtatásig fokozódik. Még azon történések során is, amelyeket a szerző nem ír le – ez biztosan tudható. Hódolat a szépség előtt.
Tetszett a cikk? Küldd el az ismerősődnek!Hozzászólok!
Hermann Hesse: Üveggyöngyjáték
Stanis³aw Lem: Solaris
Orwell: 1984
Robert Merle: Állati elmék
Könyv (18/49)
K É P G A L É R I A
Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio - Hrabal egy prágai falon
Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio - Hrabal
Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio -
Van róla jobb fotód?
Küldd el nekünk!
Ajánlás
Van új ötleted, ami nem szerepel a listán?
Oszd meg velünk!
Szerinted?
További infó
Mennyibe kerül?
A többség szerint ez:
1 177 Ft
Szerkesztő

Szűcs-Búzási Ágota

Szólj hozzá!
  1. Biztonsági kód
Ivan Mládek
2009-12-29
11:33:55

"Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki szeretne jót nevetni, csak úgy lazán, bugyborékolva, jókedvűen, a cseh sörhab lágyságát érezve a szájában, önfeledt élni egy képzeletbelibájoa kis idillben. És ha tetszett, jöhet a "Táncórák..." mag a "Városka"... A szünetekben meg hallgassatok Hana Hegerovát és Ivan Mládeket! Ahoj!"

2791

Kalmár Elena
2009-07-24
21:26:48

"Ma is néztem a filmet. Most is fantasztikus élmény."

2197

Nemo I.A.
2008-12-28
00:50:30

"Az én valódi énemnek világa. Nagyvolumenű,érett mű"

1520

Kertiné Szőke Erika
2008-03-30
10:41:44

"Fantasztikus a belőle készült film"

457

Ajándékötlet-Élmény-Úti cél Magyarországon-Természeti csoda-Autócsoda-Freestyle-Film-Építészeti csoda-Nagyváros-Könyv