Francin akkor volt boldog, ha előre mindent megtervezhetett. A tünékeny élet eseményeinek csak a praktikus oldalát vette észre, s ha sziklaszilárd világában valami nem egyezett a megszokottal, azt menten visszatérítette. Egyedül Mariška volt váratlan esemény az életében.

Ez egy cseh regény Mariškáról. A csehek mindig jók, és a Mariškák is. Hrabal úgy mondta, hogy szövegbe mentette ezt a csodálatos asszonyt, aki történetesen az édesanyja. De emléket állít Pepin bácsinak is, az imádott nagybácsinak, aki a maga kedves szertelenségével visszafordíthatatlanul szétzilálja a sörgyár kispolgári rendjét. Francin, a sörgyári gondnok férj akkurátus pontossággal veszi számba a világot, melyben Mariška egyebek közt Pepin bácsi társaságában gyanútlanul él. Férjes asszony, de ez nem enyhíti jelenlétének nyugtalanító mivoltát a kisvárosban. Ez a világ kiszámítható, jól követhető érzelmek jellemzik, és fejet hajt az erkölcsök előtt. Mariška a leghétköznapibb módon tudta ebből kibillenteni férjét.

Van a létezésnek olyan módja is, ami nem igényel besorolást, nem kell megfogalmazni a teremtésben, mert úgyis benne van. Pogány korból eredően szakrális, de főleg civilizálatlan. A lámpagyújtást olyan hivatástudattal végzi alkonyatkor, mint a kakas az új nap üdvözlését hajnalban: elfogadja a pillanat kínálta elfoglaltságot. Földet eszik, ha úgy kívánja, és kedélyesen lubickol a disznóvérben. Kalandozik Pepin bácsival a ház kéményén és elbűvöli a modern idők divatja, a rövidítési láz. Ez utóbbi oly annyira, hogy levágja az asztal lábát, valamint az egész települést lázban tartó gyönyörű haját is. Nincs abban semmi drámai, amint Mariška aranyhajának hullámai belengik a várost. Ez egy ilyen kisváros. A képtelen lábtörés históriája Francint, aki egyébként erőtlenné válik felesége jelenségétől, lendületbe hozza. A gyengéden szeretett nő bénultsága magabiztossá teszi, akár a megbokrosodott lovak leigázóját.

A címbeli zenei kifejezés a képtelen történetek sorozatának egymásmellettiségére utal és a szerző zseniális ábrázolástechnikáját dokumentálja, mely a több színes történet megrajzolásával a portré esszenciáját adja. Hrabal nem állít semmit, csak egymás mellé montíroz néhány eseményt a nő életéből, hogy mi is vegyünk tudomást annak együgyű létéről, amely mindannyiszor az elragadtatásig fokozódik. Még azon történések során is, amelyeket a szerző nem ír le – ez biztosan tudható. Hódolat a szépség előtt.