#47
Szentjánosbogarak sírja - Kötelező (tan)anyag Japánból
Száraz tények
Vagy mégsem?
Szavazatoddal Te is befolyásolhatod, hogy ez a cikk bekerüljön-e a Kihagy6atlanok névsorába!
- Helyezés: 47. /54
- Pontszám: 6.14
- Szavazatszám: 78
A Bambi óta tudjuk, hogy egy szeretnivaló karakterekkel büszkélkedő rajzfilm is képes megríkatni az embert, s aki e műfajt szereti, nem feltétlenül szülő, infantilis vagy örök gyerek. Pláne, ha nem kizárólag Walt Disney-ben gondolkodunk, hanem a ma már az egész világon óriási népszerűségnek örvendő japán animét is figyelembe vesszük.
Utóbbi elterjedésének ugyan legalább annyit ártott, mint amennyit használt a Pokemon-jelenség, ám Noszaka Akijuki irodalmi elismerésben részesült, több japán iskolában a kötelező olvasmányok közé sorolt, önéletrajzi alapokon nyugvó II. világháborús drámája, a Szentjánosbogarak sírja a műfaj nagy öregjének, Takahata Iszaónak a vezényletével öltött anime-formát, s már a nyitójelenetben a főszereplő szájából elhangzó első mondat – 1945. szeptember 21-én haltam meg – tudatosítja a nézőben, nem mesefilmet néz.
A számokban és áldozatokban mért háborús mérlegek sosem térnek ki a következményekre: a megcsonkított családokra, emberekre, életekre. A tizenéves Szeita és négyéves kishúga, Szeicukó jó ideje nem láthatták a japán hadiflottánál szolgálatot teljesítő édesapjukat, ám egy bombázás az édesanyjuktól is végérvényesen elszakítja a testvérpárt, akik egy rokonuknál találnak átmeneti menedéket. A nehezen feldolgozhatóval nem sok mindent lehet kezdeni, s a félárva páros idősebb tagja csakhamar megelégeli az őket befogadó családanya munkára ösztökélő megjegyzéseit, s kizsákmányolónak tűnő megnyilvánulásait, ezért úgy dönt, testvéri szeretettel körbevett húgával önálló életet kezd, melyhez végszükség esetén kifejezetten jól jöhet a bankban pihenő örökség. Egyszerű, hiteles, de szimbolikusnak is tekinthető jelenetek sora vezet a befejezésig, mely a zseniális, keretes szerkezetű rendezésnek köszönhetően már az első pillanattól fogva adott.
Gyermeki naivitás párosul térdre kényszeríthetetlen büszkeséggel, egyszerű öröm és égbekiáltó fájdalom keveredik azon szűk másfélórás játékidő során, mely a történet egyszerűségéhez képest akár még soknak is tűnhet. Legalábbis erre utalhatnak azok a művészfilmekben is tetten érhető, nagy műgonddal megalkotott mozzanatok, melyek bár különösebb jelentőséggel nem bírnak, utólag mégis belátható, hogy igen sokat hozzátesznek a katarzishoz. A katarzishoz, mely a sok hétköznapi történés hibátlan zenei aláfestéssel kísért ábrázolásának segítségével úgy keríti hatalmába a nézőt, hogy az nem a saját, hanem a nagy testvér gondolatain és szívén keresztül nézi, érzi és értelmezi az eseményeket. A szeretett édesanya elvesztése okozta seb, valamint a szétszakíthatatlan testvéri kötelék, a háború érthetetlensége és értelmetlensége következtében megváltozó emberek, illetve a gyermeki ártatlanság és egyszerűség, no meg a mesterséges módon előidézett pusztítás és a természet nyújtotta alkotások hihetetlenül erős kontrasztja még a stáblista felbukkanása után is kísért a szívekben, elmékben.A Szentjánosbogarak sírja szép és szomorú, szívbemarkoló és feloldást nyújtó, precízen végiggondolt és aprólékosan megvalósított alkotás, mely – a néhány évvel később elkészült élőszereplős változat tükrében még inkább – képes bebizonyítani a művészi anime valóságosnál is átérezhetőbb kifejezőerejét, ami, ha ésszel nem is biztos, hogy megmagyarázható, de szívvel és empátiával felfogható.
Szentjánosbogarak sírja (Hotaru no haka) – 1988, 89 perc
Zene: Micsio Mamija
Rendező: Takahata Iszao
Tetszett a cikk? Küldd el az ismerősődnek!Hozzászólok!El?zetes
Ajánlás
Mennyibe kerül?
A többség szerint ez:
2 594 Ft
Szerkesztő
Balajti Péter