Száraz tények
Vagy mégsem?
Szavazatoddal Te is befolyásolhatod, hogy ez a cikk bekerüljön-e a Kihagy6atlanok névsorába!
Pedig úgy tartják, hogy Rideg Sándor első regényének írása környékén kezdett el komolyabban foglalkozni a helyesírással, hiszen az elmesélt történetekben fel-felbukkanó ízes, szófordulatokban gazdag káromkodások, no meg e csalafinta fabulák elmesélve is hibátlanul működtek, ám a szélesebb körben való elterjedéshez a könyv volt az első számú médium. Az Indul a bakterház című kötet ráadásul nemcsak átvészelte a Második Világháborút, de negyedszázaddal később (ezt már a szerző nem élhette meg) tévéfilm is készült belőle.
A fiúval, akivel már nem bírt az anyja, egy lókupec próbált jó vásárt csinálni: elvitte a kölköt a pásztorlegényt kereső bakterhoz. Az „éghajlatváltozás” kihatott ugyan a srácra, de a munkaadó és a családja is alaposan megemlegette azt a napot, amikor felfogadták! Bendegúz hamar megtalálta ellenfelét új otthona lakói között, de nem csak a Banyával folytatott acsarkodások színesítik a történetet, de szellem, menyasszony és gombóc-csata fokozza a kalamajkát, nem beszélve a tilosban történő legeltetéssel járó nehézségeiről!
Az eszement eseményekből filmet készítő tévéfilm-rendező, Mihályfy Sándor annak idején e művel mutatkozott be, s később olyan produkciókat dirigált, mint a Gyerekrablás a Palánk utcában, illetve az Ábel-trilógia (Ábel a rengetegben, Ábel az országban, Ábel Amerikában). Debütálása kétségtelenül jól sikerült, az Indul a bakterház azóta is generációk kedvence. Ki tudná elfelejteni a Haumann Péter játszotta Patás lópusztulásos jelenetét, a Horváth Teri által életre keltett Banyával való kergetőzést, vagy a Baktert megformáló Koltai Róbertet, akit a „nagy csatajelenetben” véletlenül szemen dobtak, s úgy próbált biztos helyre menekülni, hogy véletlenül se rontsa el a felvételt! Az ismert színészek mellett egy fiatalemberre is komoly feladat hárult: a főhőst alakító Olvasztó Imre szintén hiteles a ráosztott szerepben, igaz, ő is azon gyerekszereplők közé tartozik, akit azóta se nagyon láthattunk… E megállapítás persze mit sem ront azon a tényen, hogy a közel harminc éves Rideg Sándor-adaptációban felejthetetlent alakított!Balajti Péter