#17
Grease – Hajra kenhető, fülbe való
35 évvel ezelőtt startolt a leghíresebb rock’n’roll-musical a Broadwayen, melynek Oscar-jelölt filmváltozata 2008-ban ünnepli majd három évtizedes jubileumát. Túlkoros színészek, suli-buli, szerelem és időtállóságot szavatoló nagyszerű muzsikák jellemzik a Kék lagúnát is jegyző Randal Kleiser moziját.
John Travolta már a ’77-es Szombat esti lázban is főszerepet játszott és eszméletlenül táncolt, berobbanása olyannyira sikeres volt, hogy az Akadémia Oscar-díjra terjesztette a színészt. Mégis az egy évvel később készült Grease a legnépszerűbb zenés film a sztár filmográfiájában.

A forgatás során 24 esztendős Travolta által életre keltett Danny Zuko a 29 éves Olivia Newton-John játszotta Sandyvel éli meg élete legszebb nyári románcát (az iskolások legidősebbjét az akkor 34 esztendős Stockard Channing alakította). A románcot, melyről mindketten tudják: a vakációval együtt örökre véget ér, hiszen a tengerpart után – földrajzi szempontból – egészen más sulik felé veszik majd az irányt. A sors azonban közbeszól! A lány a fiú intézményében kezdi meg az új tanévet, ám a rózsaszín világ folytatása helyett komoly felfordulást hoz a programváltozás: Dannynek döntenie kell, hogy leszámol a banda fejeként és a lányok bálványaként kialakított imázsával, s felvállalja valódi, érzékeny és romantikus személyiségét, vagy inkább az igaziról lemondva folytatja jól kiépített karrierjét a suli falain kívül és belül egyaránt.
Miközben olyan gyors és lírai dalok váltják egymást, mint a You’re The One That I Want, a Summer Nights, a Greased Lightning, a Hopelessly Devoted To You vagy a Sandy, lehetőséget biztosítva a két főszereplő, valamint egy sor mellékszereplő énektudásának megcsillogtatására, addig a történet is igyekszik a létező összes kamasz-kalandot felvonultatni: féltékenység és csalódás, rivalizálás és összefogás, autó- és csapatépítés, balhék és randik, tanulás és munka…

Bár az eredeti musical jóval több dalt tartalmazott, mint amennyi végül a filmbe került (kimaradt például az It’s Raining On Prom Night és a Freddy My Love), azért a forgatás előtt az összes szerzeményt rögzítették a szereplőkkel, akikhez – egy dal erejéig – a kor sármos férfiénekese, Frankie Avalon is csatlakozott. Bár kétségtelen, a férfiak számára sokkal inkább Olivia Newton-John szűk bőrnacija marad emlékezetes – a ruhadarab annyira testhez álló volt, hogy szó szerint a művésznőre varrták.
Igaz, az énekes-színésznő azóta inkább lemezeket készít, filmbeli partnere pedig a filmstúdiók felé vette az irányt, Travolta nemrég ismét a zenés filmben tűnt fel: az ezredforduló után a Hairspray újrájában fakadt dalra, melyben a hangját igen, őt magát viszont nem könnyű felismerni!
Pomádé (Grease) – 1978, 110 perc
Főszereplők: John Travolta, Olivia Newton-John, Stockard Channing, Jeff Conaway, Lorenzo Lamas, Frankie Avalon
Zene: Jim Jacobs és Warren Casey
Rendező: Randal Kleiser
Tetszett a cikk? Küldd el az ismerősődnek!Hozzászólok!