Száraz tények
Vagy mégsem?
Szavazatoddal Te is befolyásolhatod, hogy ez a cikk bekerüljön-e a Kihagy6atlanok névsorába!
Egy békés üdülősziget körül felbukkan egy vízi ragadozó, s még a szezon előtt életjelet ad egy fürdőző lány partra vetődött maradványainak formájában. A New York poklából idemenekült családos rendőr tudja, mit kell tenni: orvosszakértő bevonása után azonnali fürdési tilalmat rendel el, ám a megoldást jelentő, teljességgel ésszerű döntését szinte azonnal megvétózzák: az itteniek a nyári szezonból élnek, ha nincs strand, nincs megélhetés sem, sőt az ügyben kirendelt doktor is módosítja korábbi cápatámadásról szóló diagnózisát hajóbalesetre! A sziget biztonságának őre megadja magát, ám velünk, nézőkkel együtt tudja: baj lesz!
Bár sokak szerint e produkció a vérszomjas fehér cápáról szól, voltaképp ugyanolyan hangsúlyos a turizmusból élő sziget „parti cápája”, a polgármester is, hiszen legalább annyi köze van a tragédiákhoz, mint vízben élő társának – az emberi felelőtlenség úton-útfélen való megtapasztalása mind a mai napig aktuálissá és hitelessé teszi a történet ezen részét. Spielberg rendezésének zsenialitása a feszültségkeltésben (a Roy Scheider által megformált zsaru aggodalommal teli, ugrásra kész tengerparti jelenete) és a Robert Shaw által életre keltett cápavadász remekül kidolgozott karakterében érhető tetten, nem beszélve a film tökéletes felépítésén, melynek közel felét a fináléhoz vezető tengeri képsorok teszik ki – cseppet sem unalmas módon! Maga a címszereplő viszonylag későn tűnik fel és egyébként sem látható túl sokszor, mégis, John Williams felkavaró filmzenéjének és számos jól megkomponált jelenetnek köszönhetően szinte végig érezzük a jelenlétét.Balajti Péter