#22
A Gyűrűk Ura - Hatalmi jelkép
A történelem során találkoztunk már számos kör formájú szimbólummal, ám Tolkien fantáziavilágában egy kerek karikagyűrű az, ami mozgásba hozza egész Középföldét, s annak majd’ minden lakóját. A gyűrű maga a hatalom. A Gyűrűk Ura pedig minden idők egyik legnagyobb mozifilm-mesterműve, mellyel a horror-rendező, Peter Jackson milliós rajongótáborra tett szert – az egész világon.

A három vastag kötetben (A Gyűrű szövetsége, A két torony, A király visszatér) kibontakozó mese ugyanennyi monumentális, szélesvásznú részből áll össze kerek egésszé: egyetlen apró ékszer útját követhetjük figyelemmel. A csillogó csecsebecse hatalmi mámort, önzést, irigységet és pusztulást hozott már, sőt a gonosz Szauron mindennél jobban vágyja e gyűrűt, mellyel örök győzelmet arathatna minden és mindenki felett. Csakhogy a kincs kalandos vándorlások után a hobbitok földjére került, ahol a bölcs varázsló, Gandalf – felmérve a veszélyt – az egyszerű kis félszerzetet, Frodót bízza meg a cseppet sem veszélytelen feladattal: vigye el a Végzet hegyéhez és semmisítse meg.
A hosszú út során társak, ellenségek és barátok szegődnek a gyűrűhordozó mellé, akit szintén megérint a tárgy különös kisugárzása – miközben Szauron csúnyán átírja az addig ismert térképet és egyre nagyobb hatalomra szert téve ered az apró hobbit nyomába…
Az évtizedeken keresztül megfilmesíthetetlennek tartott opust Peter Jackson rendező is kedvenc könyveként tartja számon. A direktor régóta, egészen aprólékos alapossággal és maximális alázattal készült a megfilmesítésre, amit nem az ígéret országában, hanem szülőhazájában, Új-Zélandon valósított meg – sok-sok hónapon keresztül.

Csodálatos tájak, nagyszerű színészek, fantasztikus trükkök kísérték a trilógia mindhárom, egyenként is többórás epizódjait, melyeknek a mozi-változaton kívül létező bővített verziója is számtalan rajongó polcára felkerült. Ennek oka abszolút érthető: Tolkien fantasztikus világa, melyhez a nyelvész-szerző saját nyelvet is kreált – olyan szinten jelenik meg a tökéletes egységet alkotó produkciókban, mintha valóban létezne, s nemcsak tájegységei, de lényei (azok habitusa és értékrendje) is jól elkülöníthetőek.
Vizuális varázslatok, eszméletlen összecsapások, no meg Gollam, a különös, skizofrén figura (melyről sokadik megtekintés után is nehéz elhinni, hogy Andy Serkis színész mozgásainak és mimikájának alapján dolgozó számítógépzsenik munkájának eredménye) színesítik a lehetőségekhez mérten könyvhöz hű adaptációt, kiválóan érzékeltetve, hogy a gonoszság és a bűn miféle rosszra képes.
A becslések szerint 300 milliós költségvetésből (ha az inflációt nem vesszük figyelembe, a 2007-ben bemutatásra került Pókember 3. is ennyibe került…) kőkemény munkával megvalósított szuperprodukció kapcsán a kritikusok leginkább a többfelvonásos befejezést támadták, de valahol meg lehet érteni, hogy egy 9 és félórás monstre művet nem lehet csak úgy öt perc alatt lezárni.
A színészek közül Viggo Mortensen, Elijah Wood, Liv Tyler, Kate Blanchett, Christophetr Lee és nem utolsósorban Sir Ian McKellen már A Gyűrűk Ura előtt is ismertek voltak, ám Orlando Bloom, Sean Astin és Dominic Monaghan népszerűsége sokat köszönhet e filmeknek. Igaz, a három rész során egy-egy alkalommal maga a rendező, Peter Jackson is beugrott a kamera elé, hogy hajósként vagy harcosként részt vegyen a statiszták gyűrűjében.
Gigantikus költségvetés ide, alapkönyv-emlegetés oda, A Gyűrűk Ura-trilógia örökérvényű üzenetével, sodró izgalmával, és az igazi emberi értékek mellett való elköteleződésével, hiteles színészi játékával és képeivel mindörökre biztosította a helyét a filmtörténet legnagyobbjai között. Örökre.
A Gyűrűk Ura /A gyűrű szövetsége, A két torony, A király visszatér/ (The Lord Of The Rings /The Fellowship Of The Ring, Two Towers, Return Of The King/) – 2001, 2002, 2003, 178 perc, 179 perc, 201 perc
Főszereplők: Viggo Mortensen, Elijah Wood, Liv Tyler, Kate Blanchett, Christophetr Lee, Sir Ian McKellen, Orlando Bloom, Sean Astin, Dominic Monaghan
Zene: Howard Shore
Rendező: Peter Jackson
Oscar-díj:
A Gyűrűk Ura – A gyűrű szövetsége: Legjobb fényképezés (Andrew Lesnie), Legjobb effektusok, vizuális effektusok (Jim Rygiel, Randall William Cook, Richard Taylor, Mark Stetson), Legjobb smink (Peter Owen, Richard Taylor), Legjobb filmzene (Howard Shore)
A Gyűrűk Ura – A két torony: Legjobb hangvágás (Ethan van der Ryn, Mike Hopkins), ), Legjobb effektusok, vizuális effektusok (Jim Rygiel, Randall William Cook, Joe Letteri, Alex Funke)

A Gyűrűk Ura – A király visszatér: Legjobb hangkeverés (Christopher Boyes, Michael Semanick, Michael Hedges, Hammond Peek), Legjobb látványtervező, legjobb díszlet (Grant Major, Dan Hennah, Alan Lee), Legjobb jelmez (Ngilia Dickson, Richard Taylor), Legjobb rendező (Peter Jackson), Legjobb vágás (Jamie Selkirk), Legjobb smink (Richard Taylor, Peter King), Legjobb eredeti filmzene (Howard Shore), Legjobb eredeti betétdal /Into The West/ (Fran Walsh, Howard Shore, Annie Lennox), Legjobb film (Barrie M. Osborne, Peter Jackson, Fran Walsh), Legjobb vizuális effektusok (Jim Rygiel, Randall William Cook, Joe Letteri, Alex Funke), Legjobb adaptált forgatókönyv (Fran Walsh, Peter Jackson, Philippa Boyens)
Tetszett a cikk? Küldd el az ismerősődnek!Hozzászólok!