Száraz tények
Vagy mégsem?
Szavazatoddal Te is befolyásolhatod, hogy ez a cikk bekerüljön-e a Kihagy6atlanok névsorába!
A történet 1607-ben kezdődött, mikor Sáhdzsahán indiai trónörökös megismerkedett apja miniszterelnökének lányával, az akkor 14 esztendős Arjumand Banu Begammal. A gyönyörű és okos lány azonnal rabul ejtette az ifjú szívét. Jegyességük öt éven át tartott, majd az asztrológusok javaslatára 1612. május 10-én Sáhdzsahán feleségül vette szerelmét. A házasságkötés után az asszony nevét Mumtáz Mahalra változtatta, aminek jelentése: "a palota kiválasztottja". Az uralkodó a szokásokhoz híven több feleséggel és ágyassal rendelkezett, de szívében csak Mumtáz Mahal létezett. A szerelmes asszony 14 gyermekkel ajándékozta meg fenséges férjét. Boldogságuknak 1631-ben vége szakadt: az asszony a 15. gyermekük születésekor meghalt. A monda szerint ekkor azt kérte férjétől , hogy az többet ne vegyen más asszonyt maga mellé, és építtessen egy olyan sírt emlékére, amely nevét örökre emlékezetessé teszi és csodájára jár a világ. Száhdzsahán császár szeretett felesége elvesztése után teljesen összeomlott. A tragédiát követően 8 napig ki sem jött lakosztályából, majd mikor végül megjelent a nyilvánosság előtt – teljesen megőszülve - országos gyászt rendelt el. Öltözékét egyszerű, fehér mohamedán ruhára cserélte és azonnal hozzáfogott a síremlék megépítéséhez.
Taj Mahal sosem működött imádkozó-helyként, a körülötte elhelyezett minaretek csak díszítő elemek. A hófehér márványból készült épületet két vöröskő mecset fogja közre, ezek közül is csak az egyik, a nyugati felel meg rendeltetésének, a másik rossz irányba néz, pusztán a szimmetria megőrzésének érdekében készült. Légiesnek tűnő hófehér kupolája, sarkain őrt álló minaretjei, gazdag díszítése - mind indiai mestermunka. A főkaput Korán-idézetek ékesítik - ezek mind onix berakások -, mint ahogy a hófehér márvány virágmotívumai. De ez utóbbinál az onix mellett drágaköveket, féldrágaköveket is használtak, olyan bőséggel, hogy például egyetlen szegfűhöz harmincötféle karneolárnyalatot használt az egykori intarziamester.
Sáhdzsahán azonban dédelgetett magában még egy csodás álmot: a folyó másik partján fekete márványból megépítteti a saját mauzóleumát is, és a két síremléket - az örök összetartozás jeléül - egy híddal köti össze. Az uralkodó nem sokáig élvezhette a feleségének emelt síremléket, egyik feltörekvő fia ugyanis az Agrai Erődbe záratta, és az agg uralkodó itt lelte végül halálát. Arra azért ügyelt a fiú, hogy fogságából zavartalanul szemlélhesse a Yamuna folyó partján ékeskedő Tadzs Mahalt. Halála után felesége mellé, a Tadzs Mahálba temették. Baranyi Anikó