A történet 1607-ben kezdődött, mikor Sáhdzsahán indiai trónörökös megismerkedett apja miniszterelnökének lányával, az akkor 14 esztendős Arjumand Banu Begammal. A gyönyörű és okos lány azonnal rabul ejtette az ifjú szívét. Jegyességük öt éven át tartott, majd az asztrológusok javaslatára 1612. május 10-én Sáhdzsahán feleségül vette szerelmét. A házasságkötés után az asszony nevét Mumtáz Mahalra változtatta, aminek jelentése: "a palota kiválasztottja". Az uralkodó a szokásokhoz híven több feleséggel és ágyassal rendelkezett, de szívében csak Mumtáz Mahal létezett. A szerelmes asszony 14 gyermekkel ajándékozta meg fenséges férjét. Boldogságuknak 1631-ben vége szakadt: az asszony a 15. gyermekük születésekor meghalt. A monda szerint ekkor azt kérte férjétől , hogy az többet ne vegyen más asszonyt maga mellé, és építtessen egy olyan sírt emlékére, amely nevét örökre emlékezetessé teszi és csodájára jár a világ. Száhdzsahán császár szeretett felesége elvesztése után teljesen összeomlott. A tragédiát követően 8 napig ki sem jött lakosztályából, majd mikor végül megjelent a nyilvánosság előtt – teljesen megőszülve - országos gyászt rendelt el. Öltözékét egyszerű, fehér mohamedán ruhára cserélte és azonnal hozzáfogott a síremlék megépítéséhez.

Az építkezés 1632-ben a fővárosban, Agrában a Yamuna folyó partján kezdődött meg. A legenda szerint építészének, Ahmad Lahorinak feleségét megölette, hogy az kellően átérezze az ő rettenetes fájdalmát.

A fehér márvány mauzóleumi rész két éven belül el is készült, de a teljes épületegyüttes felépítésen mintegy húszezer munkás húsz esztendőn át dolgozott. A legenda szerint az uralkodó az építkezés befejezése után Lahorit megvakíttatta, hogy soha ne építhessen még egy ilyen pompázatos épületet.

Taj Mahal sosem működött imádkozó-helyként, a körülötte elhelyezett minaretek csak díszítő elemek. A hófehér márványból készült épületet két vöröskő mecset fogja közre, ezek közül is csak az egyik, a nyugati felel meg rendeltetésének, a másik rossz irányba néz, pusztán a szimmetria megőrzésének érdekében készült. Légiesnek tűnő hófehér kupolája, sarkain őrt álló minaretjei, gazdag díszítése - mind indiai mestermunka. A főkaput Korán-idézetek ékesítik - ezek mind onix berakások -, mint ahogy a hófehér márvány virágmotívumai. De ez utóbbinál az onix mellett drágaköveket, féldrágaköveket is használtak, olyan bőséggel, hogy például egyetlen szegfűhöz harmincötféle karneolárnyalatot használt az egykori intarziamester.

Maga a sírhely egy 18 méter átmérőjű és 26 méter magas márvány mennybolt alatt nyugszik, de közvetlenül nem látható, óriási csipkefinomságú márványrács védi a kíváncsi szemek elől. A tér belső gazdagságát megsokszorozza a külső látvány: a sírhely előtti kertben lévő pompás szökőkutak visszfényében még légiesebbnek tűnik a márványköltemény. Sándzsahán minden vagyonát az építkezésre fordította.

Sáhdzsahán azonban dédelgetett magában még egy csodás álmot: a folyó másik partján fekete márványból megépítteti a saját mauzóleumát is, és a két síremléket - az örök összetartozás jeléül - egy híddal köti össze. Az uralkodó nem sokáig élvezhette a feleségének emelt síremléket, egyik feltörekvő fia ugyanis az Agrai Erődbe záratta, és az agg uralkodó itt lelte végül halálát. Arra azért ügyelt a fiú, hogy fogságából zavartalanul szemlélhesse a Yamuna folyó partján ékeskedő Tadzs Mahalt. Halála után felesége mellé, a Tadzs Mahálba temették.

A régészek 671 nevet találtak az iszlám műemlék homokkő falába faragva. Valószínű, hogy az a névlista, amely az épületnek a Yamuna folyóra néző északi oldalán találtak, a kőműveseké. A feliratok többsége arabul és perzsául van, de indiai és hindu írásjelek is megtalálhatók köztük. Annyi bizonyos, hogy a főépítész Ahmad Lahori, a kalligráfus Amanat Khan Shirazi és a kőművesek vezetője, Mohammed Hanif is szerepelnek a listán.

A Tadzs Mahal 1983 óta a világörökség része, évente több mint hárommillióan zarándokolnak el ide.

Tadzs Mahállal kapcsolatban mára már egy szokás is kialakult. Amikor az épület előtt elmegy egy házaspár, akkor a feleségnek meg kell kérdeznie a férjét, vajon szereti-e annyira, hogy a halála után egy ilyen síremléket emeltessen neki.

A császár beteljesületlen álmát, a fekete Tadzs Mahált Sudarshan Patnaik képzőművész váltotta valóra, aki elkészítette 2005-ben a síremlék 350 éves évfordulójára a nyolc méter magas, 60 tonna fekete homokból készülő fekete Taj Mahalt.