Száraz tények
Vagy mégsem?
Szavazatoddal Te is befolyásolhatod, hogy ez a cikk bekerüljön-e a Kihagy6atlanok névsorába!
A Vörös-hegyre épült Potala-palota aranyozott tetői mérföldekre látszanak a Lhászát körülvevő síkságon. A legenda szerint miután Szongcen Gampo egyesítette Tibetet, békében akart élni a Kínában uralkodó Tang-dinasztiával. Az akkori uralkodó Taizong császár a békeígéret megpecsételésére Szongcen Gampónak ígérte lányát feleségül. A tibeti fejedelem ennek annyira megörült, hogy személyesen utazott a távoli Changanba a dinasztia fővárosába, hogy hazavigye a leendő hitvesét. A buddhista Szongcen Gampo fővárosa, Lahsza környékén fekvő hegyen szokott imádkozni. A hegynek pedig a Potala nevet adta. Miután 641-ben feleségül vette a császárlányt, parancsot adott, hogy építsék fel a Potala Palotát az ifjú feleség tiszteletére.
A "csillogó gyöngy" 3700 méter magasan fekszik, alapterülete több mint 360 ezer négyzetméter. Kelet-nyugati irányban 420 méter hosszan nyúlik el, szélessége pedig 300 méter. A főépület 13 emeletes és 117 méter magas, így ez a világ legmagasabb, palotákat, várakat, pagodákat, és templomokat magába foglaló épületegyüttese. A palota falait gránitból rakták, vastagságuk helyenként öt méter, külső részüket öntöttvas köti össze, hogy ellenálljanak a földrengéseknek. A házak tetejét aranyozott, gömbölyű fémszerkezetek díszítik.
Az épületek elhelyezésekor ügyeltek azok a földrajzi fekvésére és a domborzatra. A palotacsoport négy részből áll. A középső Vörös Palotában az egykori dalai lámák nyugszanak. Itt nyolc önálló pagodát találunk, közülük is kiemelkedik az ötödik Dalai láma sírpagodája. Az elegáns, 15 méter magas szent helyet 3724 kilogramm arannyal vonták be és mintegy 15 ezer drágakővel, többek között gyémánttal, jádéval és igazgyöngyökkel díszítették. A Vörös Palota legnagyobb, 725 négyzetméteres nyugati termében kapott helyet a Dalai láma szentszéke.
A Vörös Palota köré épült hétemeletes Fehér Palotában a mindenkori dalai láma lakik. Nevét fehérre festett falairól kapta melyek szemet káprázatosan szikráznak a napsütésben. A negyedik szinten találjuk a 717 négyzetméteres nagytermet, ahol a mindenkori Dalai láma tartja a politikai rendezvényeket. Az ötödik és a hatodik emelet a dolgozó részleg, de itt vannak a lakószobák is. A Fehér Palota legmagasabb emelete a Dalai láma déli palotája. Mivel az épület tetején van, reggeltől estig ragyogó napfény éri, ezért a Napfény Pavilonjának is hívják. Az Alsó Palotában a kormányhivatalok, a börtönök és az istállók kaptak helyet, s az épületek mögött a Sárkány-király-tónak nevezett park terül el.
A palota helyiségeinek a számáról 1984-ben kezdtek pontos kimutatást készíteni, akkor kétezret számoltak meg, valójában összesen hétezer lehet. Az épületegyüttes monumentális és impozáns. Kivétel nélkül minden pavilont, teremet, folyosót freskók díszítenek, amelyek vagy a történelmi kiválóságokat, vagy a buddhista szentkönyvekben szereplő főhősöket, építőművészetet, népszokásokat, sportot, az ünnepeket, az emberek munkáját és mindennapi életét ábrázolják. Mindemellett mintegy 10 ezer festményt és számos kő- és fafaragványt, agyagszobrot, szőnyeget, kerámia-, porcelán- és jádetárgyat őriznek a palotában.Baranyi Anikó