Száraz tények
Vagy mégsem?
Szavazatoddal Te is befolyásolhatod, hogy ez a cikk bekerüljön-e a Kihagy6atlanok névsorába!
Paraguayt és Brazíliát is több, súlyos aszály sújtotta az elmúlt évtizedekben és a Parana folyó szabályozása és egy tározó megépítése is egyre sürgetőbbé vált. A 70-es években jelentkezett egy újabb probléma Brazíliában. Nemcsak a gazdasági fejlődés nőtt meg ugrásszerűen, de a népesség is megtöbbszöröződött. Ennek eredményeképp az ország energiaszükséglete is jelentősen megnőtt. A kormány ezt a problémát az ország nagy vízenergia-készleteinek kihasználásával kívánta megoldani. A gát számára a legalkalmasabb helynek a Parana folyó egy szakaszát találták. A gond csak az volt, hogy ez a szakasz határos a régi ellenséggel, Paraguay-jal. Végül diadalmaskodott a gazdasági kényszer és megszületett a megállapodás a két ország között, példát mutatva arra, hogy a közös érdek felül tud emelkedni akár egy százéves ellenségeskedésen is.
A gát építésének első fázisa az elterelő csatorna megépítése volt. Ez a fázis három évig tartott. Az elterelő csatornához először is a mérnököknek meg kellett fordítaniuk a Parana folyásirányát. Majdnem három évükbe tellett a munkásoknak, mire kiásták az 1,3 mérföld hosszú, 300 láb mély, és 490 láb széles elterelő csatornát a folyónak. A folyamat során 50 millió tonna földet és sziklát mozdítottak el. Csak az elterelő csatorna megnyitása után kezdődhetett meg a gát felhúzása. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a gát mögötti tározó feltöltésekor fellépő károk felmérése. Elsősorban az elárasztani kívánt területen lévő birtokok és ingatlanok tulajdonosait kellett kártalanítani, valamint a területen élő állat- és növényfajok mentését is elő kellett készíteni. Egy egész tórendszert, tavak láncolatát alakította ki ugyanis a kiépült vízerőmű, és így rendkívül mélyrehatóan befolyásolta a környezetet és az élővilágot. A katasztrófa természetesen tudatos környezettervezéssel elkerülhető, ezért is tekintették az építkezés kiemelt részének ezt az előkészítő szakaszt. A Civil Mérnökök Amerikai Társasága felismerte, hogy ez az elképesztő mutatvány, melyet Itaipu gátnak neveztek el, egy a "Modern Világ Hét Csodája" közül.
Az építkezés 1975-től 1991-ig tartott, közel 30.000 ember dolgozott az erőmű kialakításán. A terv alapja az volt, hogy az alapkőzetben lévő puhább réteget eltávolították és az üreget betonnal töltötték ki. Az építkezés során olyan mennyiségű belső hő keletkezett a beton kötése folytán, hogy azt csak ipari méretű hűtéssel és kivételes technológiával tudták megoldani. A munkálatok legkényesebb szakasza a tározóhoz tartozó túlfolyó megépítése és annak kipróbálása volt. A másik óriási kockázatot a tározó feltöltése jelentette. Minden félelem ellenére, mindkét projekt sikeres volt. Végül elhelyezték a turbinákat, és megkezdődött az áramtermelés. A 18 turbinával üzemelő erőmű a gát belsejében hatalmas mennyiségű olcsó áramot termel, ami óriási előnyt jelent az érintett országok gazdaságának.
A gát 7,76 kilométer hosszú és 196 méter magas. Területe Chicago területének háromszorosa. A felhasznált vas és beton alapanyagból közel 380 Eiffel-tornyot vagy 15 Csalagutat lehetne építeni. Az újratermelődő, megújuló természeti erőforrások kiaknázására épülő stratégia 27 millió háztartás villamosenergia-szükségletét megtermelő erőművet hozott létre. Lényegében a hatalmas gát Brazília energiaszükségletének 28 százalékát, a szomszédos Paraguay-énak pedig a 78 százalékát biztosítja. Ez leegyszerűsítve annyit jelent, hogy egy év alatt annyi áramot termel, mint London háromévi szükséglete. Az erőmű működtetésével évente 67,5 millió tonna széndioxid kibocsátását kerüljük el.Baranyi Anikó