Száraz tények
Vagy mégsem?
Szavazatoddal Te is befolyásolhatod, hogy ez a cikk bekerüljön-e a Kihagy6atlanok névsorába!
A curlinget kimondottan azoknak ajánlom, akik egy szórakozással eltöltött délután alatt nem akarnak szívinfarktust kapni, nem érzik úgy, hogy az ütőerek megnagyobbodása elengedhetetlenül szükséges egy élmény abszolválására. A curling érdekes és izgalmas sport, hobbi, amely során alkalom nyílik baráti beszélgetésre néhány pohár ital elfogyasztására. Igazi közösségi élmény, amelynél nem számít a kor, a nem, a testsúly. Törött kézzel ugyan nehezebb játszani, de még úgy sem reménytelen. Ha nem lomboztalak le túlságosan, illetve ha van még pár perced, akkor olvasd tovább.
Egy keskeny hosszú jégpályán játsszák, az egyik végéről csúsztatják a köveket (korongokat) a másik végébe. Ott egy céltábla-szerű alakzatot festettek a jégre, a cél, hogy a középpontba csúsztassanak. Két csapat játszik egymással, felváltva próbálkoznak. Az izgalom fokozása érdekében egymás köveit (korongjait) ki lehet lökni, a bénábbak ezt időnként a sajátjaikkal is megteszik. (Vannak olyan dobások is, amelyeknek kimondottan az a célja, hogy az ellenfél tuti helyzetben levő kövét kiüssék a helyéről.) Egy csapat négy főből áll és mindenki kétszer dobhat. A nyolc–nyolc dobás után alakul ki a végeredmény, akkor nézik meg, hogy kinek van a célponthoz a legközelebb a köve. Egy ilyen játékot endnek neveznek, egy meccs alatt pedig 10 endet játszanak. Így egy mérkőzés simán lehet kétórás, a kezdőknél pedig hosszabb is. Majdnem kifelejtettem a söprést. A dobó játékos csapattársa befolyásolhatja a korong útját, egy partvis féle szerkezettel sepregetheti a jeget, elháríthatja az apró jégmorzsalékokat az útból és még a kő csavarodását is segítik.
Maga a sport (téli) olimpiai sportág, tuti melegítőben, profi felszereléssel sok ezer néző előtt. Természetesen az északi országokban kedvelik inkább, Kanadában például több mint egy millióan mennek jégpályára emiatt. Magyarországon ez még nem valósulhat meg, mivel egyetlen curlingpálya működik Budapesten a Kamaraerdőben, ezen kívül a jégpályákon lehet alkalomszerűen kipróbálni. Az ár sem horror, 8-11.000 Ft-ba kerül, időszaktól függően, ami a felszerelést is tartalmazza. Érdemes egyszer kipróbálni, utána szívesebben játszod befagyott tavon, akár házi készítésű cuccokkal.
Barátoddal, barátaiddal leugrasz játszani a pályára. Közben néhány sör, beszélgetés, kellemes időtöltés. Ha bowlingoztál már, próbáld felidézni az első alkalmat, mert ez is hasonló. Szép fényes tárgyak, új, szokatlan környezet. Remélhetőleg nem felejtettél el magaddal vinni egy pulcsit, mert a jég közelében nyáron is hűvös van. Persze hogy bénákat dobálsz, de azért hamar ráérzel az irányra, annyira, hogy képes leszel más korongokat kiütni. Innentől kezdve már élvezetes a sport, már csak az erősséget kell gyakorolni. Az egyéni teljesítmények mellett legalább olyan fontos a csapat munkája is, így a társakért is izgulsz. Hódi Szilvia