Unod, hogy az újgazdag szomszéd elkényeztetett fiacskája folyton legyorsulja a kocsidat az aputól kapott Audival? Ráadásul Krőzus kincstára se szakadt a nyakadba? Egy 80-as évekbeli GTI a hatékony megoldás: nem is kerül sokba, és a szomszéd csávó is sírva kullog majd haza egy utcai futam után.
A Peugeot 205 Gti az egyik tipikus nyolcvanas évekbeli boy-racer autó, ideális választás azok számára, akik kis pénzből építenének valami olyat, ami nagyon megy. Azok számára, akik a visító gyerekekkel teli, a csúszáshatáron kétségbeesetten küszködő, tohonya családi buszlimuzinban nem találják a vezetés élményét. Esetleg azok számára, akik nosztalgiázni szeretnének egy kicsit.
Ez az autó annak a korszaknak a tipikus – és egyik emblematikus – képviselője, amikor a gyárak azon versenyeztek egymással, hogy melyikük tud közveszélyesebb autót faragni a saját kiskategóriás, vagy alsó középkategóriás modelljéből. Olyan, ma is nagy kultusznak örvendő kocsik születtek ekkor, mint a Renault 5 Turbo, a Fiat Uno Turbo i. e., vagy éppen a VW Golf II GTI, vagy az Opel Kadett GSI. Mindegyiknek megvan a saját maga rajongótábora, amely szerint az ő kedvencük a legjobb, de a lényeg ugyanaz mindnél: Kicsi, könnyű karosszéria, betonkemény futómű, dögös optikai kiegészítők, és ami a legfontosabb: nagyon erős motor. Ráadásul mindez fapados kivitelben. A ma általánosnak mondható biztonsági és kényelmi extrák nem jelentettek több száz kilónyi pluszsúlyt, így a kocsik tömege alacsony maradhatott, és az ehhez párosuló lóerők már meglehetősen komoly menetteljesítményeket eredményeztek.
A 205 GTi 1984-ben került piacra. Az alapjául szolgáló 205-ös 1983-ban jelent meg, és pár kisebb benzines, és egy 1.8-as dízel erőforrással volt kapható. A GTi eleinte 1600 köbcentis motorral szerepelt a kínálatban, de 1986-ban debütált az 1.9-es verzió is. Mellette továbbra is megmaradt az 1.6-os GTi kisebb testvérnek. A modell történetében 1989-ben következett az első facelift, és természetesen a Gti-k is megkapták a magukét. Frissült a beltér, és a formaterv, de átfésülték a motorokat is. A típus továbbra is rendkívül sikeres maradt, így nem meglepő, hogy meglehetősen hosszú ideig, 15 évig maradt gyártásban. Az őt követő 206-os sportosított változata viszonylag hosszú ideig váratott magára, de végül 206 GT néven, nagy 2000 köbcentis motorral szerelt modell képében került piacra. A limitált szériás gép alulmúlta a várakozásokat.: erős volt, jól ment, de hiányzott belőle az a fajta keménység, ami az elődjét jellemezte. Inkább volt egy miniatűr granturismo, mint vérbeli utcai versenyző.
Mindegy, a Peugeot-nak úgyis csak azért kellett, hogy meglegyen a 206 WRC homologizációjához szükséges darabszám. (Ez magyarázza egyébként a 206 GT méretes első spoilerét is. A nagy lökhárítóval a kocsi hossza éppen elérte a négy métert, így már megfelelt az FIA szabálykönyvében leírtaknak.)
A GT után megint hosszú ideig csend, majd a vásárlók hőzöngésére reagálva piacra dobtak egy valóban sportos, kicsit durvábbra hangolt gépet, a 206 RC-t, de az igazi kemény mag még mindig a 205 Gti-t tartja etalonnak. Száznyolcvan lóerő ide vagy oda, sajnos az élmény kevésbé átütő, mert az ordas hangot belefojtották a szigorú zajemissziós normákba, és az EuroNCAP csillagokért beépített biztonsági ketyerék meg az utaskényeztető haszontalanságok által jelentett pluszsúly elvette a fürgeség élményét. A mostani 207-es RC a PSA-BMW közös fejlesztésű 1.6-os turbómotorjával (ilyen van a Mini Cooperben is) szintén egy ütős darab, de ugyanúgy messze van a 205 GTi-től mint a közvetlen elődje.
A 205-ösnek pont az a lényege, hogy mai szemlélet szerint szinte elviselhetetlen. A klíma nem fogja vissza a motort, de viszont így szét lehet sülni benne, a futómű kőkemény, így szét lehet rázódni benne. A kipufogó hangos (bár ez relatív), így meg lehet süketülni benne. Nincs menetstabilizáló okosság, így aki nem tud vezetni, fának megy vele. Nincs benne légzsák sem, így aki fának megy vele, az meg is hal. Ugye, hogy nagyságrendekkel izgalmasabb?
A 205-ös alapvetően egy szép, de nem túl feltűnő autó. Az orrán is látszik, hogy tipikus Peugeot, de igazából nincs benne semmi különleges. Az ötajtósra úgy egészében jellemzőek a fent leírtak. A háromajtós verzió farrésze viszont kifejezetten csinos: a C-oszlop formája, a műanyag betétek, a csomagtartó fedelének a lejtése rendkívül harmonikus egészet ad ki. Visszafogottan elegáns.
Na de a GTi: az a kocsi az iskolapéldája annak, hogy hogyan lehet egy effektíve átlagos kiskocsiból néhány kiegészítő segítségével olyan verdát alkotni, ami mellett még húsz év múlva is megáll egy valamirevaló autórajongó nyálat csorgatni. A szép, nagy felnik, a decens szélesítések, a díszléceken körbefutó piros csíkozás és a ködlámpás első spoiler láttán az ember a 205 T16-os brutál raliautóra asszociál folyton. (Az említett versenygép az azóta betiltott elmebeteg B-csoportba tartozott, fél tonna körüli önsúllyal, és 500 lóerő körüli teljesítménnyel.)
A 205 GTi beltere is eléggé vérpezsdítő látvány a maga spártaiságában. Jó tartású, kemény tömésű kagylóülések, kicsit nagy átmérőjű, de jó fogású sportkormány (GTi felirattal), és az elmaradhatatlan kiegészítő műszerek (olajnyomás-, olajhőmérséklet- , és fordulatszámmérő) felelnek a hangulatért.
Menet közben mutatkozik meg igazán, hogy egy ilyen autóhoz szükséges kelléktár minden eleme megvan a 205-ösben. A kissé érces hangú motort bátran lehet pörgetni, és a rövid áttételű váltót sűrűn kapcsolgatva nagyon dinamikusan lehet hajtani a GTi-t. A gyárilag ültetett futóművel nem probléma a kanyarvétel, bár a kocsi hajlamos azért az alulkormányozottságra. A volán természetesen szervo nélküli, de – szerény véleményem szerint – még a két számmal nagyobb 405-ösből se hiányzik a szervo. Parkoláskor valóban gáz, de hát valamit valamiért. A 205-ös is nagyon jól terelgethető szervo hiányában is. Nem túl erőigényes, és meglehetősen pontos a kormánya.
Egy szó, mint száz: aki nosztalgiázni akar, vagy aki még nem próbálta, vagy akinek egy versenygép kell félmillió alatti összegből, az a 205 GTi-t ne hagyja ki.
Ez az autó annak a korszaknak a tipikus – és egyik emblematikus – képviselője, amikor a gyárak azon versenyeztek egymással, hogy melyikük tud közveszélyesebb autót faragni a saját kiskategóriás, vagy alsó középkategóriás modelljéből. Olyan, ma is nagy kultusznak örvendő kocsik születtek ekkor, mint a Renault 5 Turbo, a Fiat Uno Turbo i. e., vagy éppen a VW Golf II GTI, vagy az Opel Kadett GSI. Mindegyiknek megvan a saját maga rajongótábora, amely szerint az ő kedvencük a legjobb, de a lényeg ugyanaz mindnél: Kicsi, könnyű karosszéria, betonkemény futómű, dögös optikai kiegészítők, és ami a legfontosabb: nagyon erős motor. Ráadásul mindez fapados kivitelben. A ma általánosnak mondható biztonsági és kényelmi extrák nem jelentettek több száz kilónyi pluszsúlyt, így a kocsik tömege alacsony maradhatott, és az ehhez párosuló lóerők már meglehetősen komoly menetteljesítményeket eredményeztek.
A 205 GTi 1984-ben került piacra. Az alapjául szolgáló 205-ös 1983-ban jelent meg, és pár kisebb benzines, és egy 1.8-as dízel erőforrással volt kapható. A GTi eleinte 1600 köbcentis motorral szerepelt a kínálatban, de 1986-ban debütált az 1.9-es verzió is. Mellette továbbra is megmaradt az 1.6-os GTi kisebb testvérnek. A modell történetében 1989-ben következett az első facelift, és természetesen a Gti-k is megkapták a magukét. Frissült a beltér, és a formaterv, de átfésülték a motorokat is. A típus továbbra is rendkívül sikeres maradt, így nem meglepő, hogy meglehetősen hosszú ideig, 15 évig maradt gyártásban. Az őt követő 206-os sportosított változata viszonylag hosszú ideig váratott magára, de végül 206 GT néven, nagy 2000 köbcentis motorral szerelt modell képében került piacra. A limitált szériás gép alulmúlta a várakozásokat.: erős volt, jól ment, de hiányzott belőle az a fajta keménység, ami az elődjét jellemezte. Inkább volt egy miniatűr granturismo, mint vérbeli utcai versenyző.
A GT után megint hosszú ideig csend, majd a vásárlók hőzöngésére reagálva piacra dobtak egy valóban sportos, kicsit durvábbra hangolt gépet, a 206 RC-t, de az igazi kemény mag még mindig a 205 Gti-t tartja etalonnak. Száznyolcvan lóerő ide vagy oda, sajnos az élmény kevésbé átütő, mert az ordas hangot belefojtották a szigorú zajemissziós normákba, és az EuroNCAP csillagokért beépített biztonsági ketyerék meg az utaskényeztető haszontalanságok által jelentett pluszsúly elvette a fürgeség élményét. A mostani 207-es RC a PSA-BMW közös fejlesztésű 1.6-os turbómotorjával (ilyen van a Mini Cooperben is) szintén egy ütős darab, de ugyanúgy messze van a 205 GTi-től mint a közvetlen elődje. 
Na de a GTi: az a kocsi az iskolapéldája annak, hogy hogyan lehet egy effektíve átlagos kiskocsiból néhány kiegészítő segítségével olyan verdát alkotni, ami mellett még húsz év múlva is megáll egy valamirevaló autórajongó nyálat csorgatni. A szép, nagy felnik, a decens szélesítések, a díszléceken körbefutó piros csíkozás és a ködlámpás első spoiler láttán az ember a 205 T16-os brutál raliautóra asszociál folyton. (Az említett versenygép az azóta betiltott elmebeteg B-csoportba tartozott, fél tonna körüli önsúllyal, és 500 lóerő körüli teljesítménnyel.)
Menet közben mutatkozik meg igazán, hogy egy ilyen autóhoz szükséges kelléktár minden eleme megvan a 205-ösben. A kissé érces hangú motort bátran lehet pörgetni, és a rövid áttételű váltót sűrűn kapcsolgatva nagyon dinamikusan lehet hajtani a GTi-t. A gyárilag ültetett futóművel nem probléma a kanyarvétel, bár a kocsi hajlamos azért az alulkormányozottságra. A volán természetesen szervo nélküli, de – szerény véleményem szerint – még a két számmal nagyobb 405-ösből se hiányzik a szervo. Parkoláskor valóban gáz, de hát valamit valamiért. A 205-ös is nagyon jól terelgethető szervo hiányában is. Nem túl erőigényes, és meglehetősen pontos a kormánya.
