Mostanra az említett járművek eljutottak ama dicstelen állapotba, hogy malterosvödröket meg fél disznót szállítanak velük, és egy átlagos faludiszkó előtt sem túl menő dolog egy ilyen járgányból kiszállni. Elég prózai vég egy presztízsautónak, pláne annak fényében, hogy a két olasz nagyautóval szoros műszaki rokonságban álló Saab 9000-essel megjelenni még ma sem számít rangon alulinak mondjuk egy orvoskonferencián.

Nem volt ez mindig így: a hetvenes évek Fiat 130-asa például nem volt rossz a maga nemében, de azoknak, akik meg tudták fizetni, snassz volt Fiattal közlekedni, így - adottságok ide vagy oda – nem lett túl sikeres. (Ennek következtében értelemszerűen keveset gyártottak belőle, a ritka típusokat viszont kedvelik az oldtimeresek, és hajlamosak is nagy összegeket áldozni egy ritkaságért, így végül „poszthumusz” a megfelelő polcra került a 130-as.)

egy szó, mint száz, a nyolcvanas évekbeli gyalázatos szereplés a Fiatot kiírta a presztízskategóriából, és a Lanciát is eléggé megingatta, gyakorlatilag majdnem csődbe vitte az egész Fiat-konszernt. Mivel a Lancia a cégcsoporton belül a luxusmárka, ezért nem engedhették meg maguknak, hogy ne legyen felső középkategóriás modelljük. Miképpen népszerű popcsillagunk (és fegyverszakértőnk), Z. Imre is énekelte, hogy „Egyszer megjavulok én”, aképpen a Lanciánál sem adták fel a reményt. A fényt az alagút végén a Dialogos nevű tanulmányautó jelentette, ami meglehetősen nagy sikert aratott szakmai körökben, sőt, a rangját mutatja, hogy a pápa gépkocsiflottájában is helyet kapott. Az idő tájt még kétes volt, hogy a karakteres megjelenésű, stílusos luxuskocsi vajon szériagyártásba kerül-e, vagy megmarad a gyári múzeum (és a Vatikán) porosodó kiállítási tárgyának. Végül 2001-ben, a 71. Genfi Autószalonon a Thesis bemutatója eloszlatott minden kételyt. A Kappa utódjának szánt autó magán viselte a Dialogos formai elemeinek nagy részét, ezzel végre megszűnt a feltűnést kerülő, jellegtelen nagykocsik korszaka az olaszoknál.

Oldalról egy klasszikus, jó vonalvezetésű szedánt látunk csak, ami hatalmas méretei ellenére se tűnik bálnaszerűnek. Van akkora, mint egy új 7-es BMW, vagy a kilencvenes évekbeli iszonyatos Bálna-Merci (W 140-es), de mégis sokkal kecsesebbnek hat. A hátulnézetet a high-tech hátsó lámpatestek határozzák meg: a csíkszerű, függőleges, ledes világítóegység szinte felkúszik a sárvédő tetejére, ezzel rendkívül egyedivé téve a kocsi farát. Egy-egy részlet ugyan a Bentley-t juttatja az ember eszébe (pl. a rendszámtábla foglalata), de összességében nézve nagyon is egyedi.

Az igazi sokkot a kocsi orrának a megpillantása jelenti. Döbbenetes. Először hirtelen nem is lehet eldönteni, hogy egy harmincas évekbeli klasszikus Lancia, vagy egy jövőből érkezett tanulmányautó áll-e előttünk. A hatalmas, ötszögletű hűtőmaszk a dicső régi Lanciákat idézi, a tőle távol elhelyezkedő fényszórókkal egyszerre kelt futurisztikus és oldtimeres hatást. A sárvédőn végigfutó él a bi-xenon lámpa buráján is végigfut. Ezt a formatervezési bravúrt a lámpatest alatti szolid krómdíszítés fűszerezi.

A Thesis láttán a járókelők egyöntetű reakciója a csodálattal vegyes tisztelet. A csodálkozás egyrészt a formának köszönhető, másrészt pedig annak, hogy a kocsi még presztízsautós viszonylatban is ritkának számít. Hiába, a „boldog békeidők” luxusautóiból se parkolt minden sarkon egy példány.

A Thesisbe beülve sem változik meg a külső alapján kialakult vélemény: a beltér fényűző, de ízléses, akárcsak a dózsepalota. A felhasznált anyagok minősége - a kategóriához illően – elsőrangú. A legkiválóbb bőr, króm, mahagóni alkot tökéletes és harmonikus egységet, és az összeszerelés színvonalára se lehet rosszat mondani. Láthatóan összekapták magukat az olaszok, így sikerült a német, illetve japán presztízsautókéhoz hasonló minőségérzetet elérni, és mindezt ötvözni egy reneszánsz palota stílusával. Az extrákról szinte felesleges szót ejteni – a legtöbbjük alapkövetelmény ebben a szegmensben, és a konkurens modellekben is megvan. Akad azért egy-két ínyencség: a többzónás klímát nem csak az első két utas állíthatja be magának, hanem hátul is található egy külön kezelőpanel. Hogy nagy hőségben a parkoló autó se melegedjen túl, a napfénytetőként funkcionáló napelem-blokk álló motornál is működteti a klímát.

Annyira kellemes a Thesisben ücsörögni, hogy már a vezetése se tud sokat hozzátenni az élményhez. Az Alfától „kölcsönvett” zseniális V6-os jól viszi a közel kéttonnás karosszériát, de nem kifejezetten sportautós az élmény. A Skyhook névre keresztelt aktív elektronikus szabályzású lengéscsillapító-rendszerrel kiegészített többlengőkaros futóművek jól fogják az utat, de inkább kényelmes, semmint sportos hangolásúak. A sebességfüggő szervóval támogatott kormány közvetlen, de könnyen forgatható, a hatfokozatú kézi váltó pedig ugyanolyan jó választás lehet, mint az ötsebességes automata. Ez a Lancia tipikusan az a fajta autó, amivel lehet ugyan száguldozni (és nem is rossz), de nem igazán illik. Inkább a méltóságteljes cirkálásra és a hosszú távú utazásokra való ez a kocsi, de ezekre tökéletes. A szép hangú háromliteres motor hangját úgyis szinte kirekesztették az utastérből. Szinte semmi zaj nem szűrődik be, de ami hangfoszlány mégis bejutna, azt könnyedén elnyomja a tisztán szóló Bose audiorendszer.

A Thesis igazi reneszánsz autó, egyrészt fényűző kényelmével, kifinomult, már-már művészi stílusával és mediterrán hangulatával. Másrészt a szónak az eredeti jelentése is helytálló: ez a kocsi valóban az újjászületést jelentheti a Lanciának. Ajánlom a figyelmébe minden jó ízléssel megáldott cégvezetőnek, értelmiséginek, és művésznek aki ráunt a német, svéd és japán presztízsautókra, vagy különbözni szeretne az átlagtól, vagy csak egyszerűen nem szeretné ha maffiózónak, focistának, vagy mulatós zenésznek néznék. Itt egy kiváló alternatíva.