Az olaszok mindig is tisztában voltak vele, hogy hogyan lehet olyan autót gyártani, amit sem a japánok, sem a németek nem tudnának utánozni soha. Gyorsabbat, sportosabbat, kényelmesebbet vagy éppen gazdaságosabbat lehet ugyan építeni, de egyikben se lesz az az érzése az embernek, hogy \"EZ igen! Ezért érdemes élni.\" Egy talján paripa szépségéért, stílusáért, vezetési élményéért az ember hajlandó elnézni a kontakthibákat, a pontatlan illesztéseket, és az úgy alapvetően délies lezserséggel összerakott autót. Főbenjáró bűn lenne tehát az Alfa Romeót kifelejteni a világ legjobb autóinak a listájáról, pedig az aktuális modellkínálata valahogy nem az igazi. Bár úgy néz ki, hogy magára talált a márka és az Alfák szebbek, mint valaha, pont a régebbi modellekre jellemző egyedülálló vezetési élmény az, ami hiányzik.

Az Alfa Spidernek nincsenek identitászavarai. Büszkén viseli a márka emblémáját és a „Scudetto” hűtőrácsot. A 159-eséhez hasonló markáns frontrész teszi könnyen felismerhetővé, az emelkedő övvonal és a lapos szélvédő miatt, pedig álló helyzetben is száguldani látszik. A zseniális formatervet egy még zseniálisabb farrésszel koronázták meg az Alfa dizájnerei, a Spider hátulja még a - szintén nem ronda – Breráénál is szebb. A Spider a nevén keresztül is kötődik a hagyományokhoz: az első Alfa Romeo Spidert 1966-ban mutatták be. Az alig egy tonnás, puritán roadster a Giulia méltán kultikus 1.7-es és 1.3-as dupla vezértengelyes motorjait kapta, és természetesen a hajtáslánc is közös volt. A könnyű, hátsókerék-hajtású sportkocsi nem volt annyira lenyűgözően szép, mint kései leszármazottja, de maga volt a színtiszta vezetési élmény. Pusztán ennyi elég is volt ahhoz, hogy 28 évig gyártásban maradjon.

Mostani utódja más megközelítésből jó. Beltere is inkább sugároz luxust, mint sportosságot. A tipikus kerek légbeömlők és műszerek persze megvannak, de a fanyalgók nem győzik kihangsúlyozni, hogy ez egy az egyben a 159-es műszerfala. Valóban az, és? Snassz lenne, hogy egy roadster megkapja egy középkategóriás limuzin belterét? Lehet, de fel lehet fogni úgy is, hogy a 159-es kapta meg a Spiderét. (És itt most az időrendi sorrendet olaszos lazasággal figyelmen kívül hagyjuk.) Egyszerűen szép és kész. A szálcsiszolt alumínium betét pedig valódi alumíniumból van, nem pedig egy „olyan-mintha” plasztikdarab.

Álló helyzetben is megéri gyönyörködni a Spiderben, és ha elindulunk vele, már azzal se sokat lehet hozzátenni. A nagy öntömeg és az elsőkerékhajtás nem kifejezetten az élményautózást szolgálja és a futómű is inkább kényelmes hangolású, semmint gokartszerű kanyarzabáló. A szerpentinek és a versenypályák nyílt napjai helyett inkább a nyitott tetős túrázás, tengerparti korzózás, szolid csajozás illik a kocsihoz, ami sokkal inkább gran turismo, semmint roadster. Körülbelül ugyanazzal a köridővel lehet elugrani a McDrive-ba egy Golffal, mint a Spiderrel elgurulni az elegáns belvárosi étteremig, de mégis mennyire más világ.