1982 óta a Kanári-szigetek politikai autonómiával rendelkező terület, amely két provinciára oszlik. A fővárosi címmel - egymást négyévenként váltva - Las Palmas és a tenerifei Santa Cruz büszkélkedhet. (Madridtól mindkettő vámmentes kikötői státuszt kapott.)

Maguk a szigetek vulkánkitörések során jöttek létre, ami azt is jelentette, hogy az évmilliók során területük és tengerszint feletti magasságuk egyre növekedett. A legenda szerint az óceánba süllyedt Atlantisz emelkedett ismét a habok fölé.

Az európai hajósoknak a Kanári-szigetek évszázadokon át a világ végét jelentette: a nap szekerének útja itt véget ér, s innen nyugatra már csupán a végtelen óceán ölelése várja a védtelen utazót. Már a föníciaiak is megcsodálták a szigeteket, a rómaiak pedig egyenesen Fortunatae Insulae-nak, Boldog-szigeteknek keresztelték. Homérosz is megénekelte: errefelé örök tavasz van, és boldog lakói nagy jólétben élnek.

A Kanári-szigetek őslakóit guanchoknak, "fehér hegyi embereknek" hívták, s valószínűleg Észak-Afrikából érkeztek erre a vidékre. Kecsketartással foglalkoztak, és barlangokban vagy a maguk vájta sziklamélyedésekben éltek. A föníciai, majd római fennhatóság után a X. században az arab kereskedők is "felfedezték" maguknak a szigetcsoportot. Aztán a XIV. század közepe táján megjelentek az első európai hódítók - spanyolok és portugálok osztozkodtak a szigeteken. Az 1479-es alcáçovasi békekötés értelmében Portugália lemondott területeiről s Gran Canaria, Las Palmas és végül Tenerife kasztíliai koronabirtok lett. 1496-tól (!) az új kontinensre tartó hajók fontos állomásaivá váltak a szigetek. Az évszázados békés nyugalmat csupán 1902-ben zavarta meg egy függetlenségi mozgalom, amelyet azonban a spanyol hadsereg könyörtelenül vérbe fojtott. A spanyol polgárháború idején a szigetcsoport a francoista erők bázisául szolgált. A második világháborút követően a szigetek valóságos idegenforgalmi paradicsommá váltak, mígnem bő húsz esztendővel ezelőtt részleges politikai autonómiát kaptak.

Ezúttal a Kanári-szigetek legnagyobbikára, Tenerifére (2058 km2) látogatunk el, amelynek északi részén az Anaga-hegység, míg a nyugatin a Teno-hegység csipkés láncai törnek a magasba. A Pico de Teide tűzhányó (3718 méter) nem csupán a szigetcsoport, de egyben Spanyolország legmagasabb csúcsa, s utoljára 1798-ban tört ki.

Az idelátogatókat lenyűgözi a sziget kettőssége: a hatalmas, kéklő hegyormok, és a tengerpartok aranyhomokos strandjai. Korábban az északkeleten fekvő Santa Cruz de Tenerife volt a nyaralni vágyók fő célpontja, mostanára azonban a sziget déli részén kiterjedt üdülőfalvakat építettek, rengeteg szebbnél szebb szállodával. A sziget fővárosába nemcsak a vámmentes boltok csábítják az idegeneket, hanem a neoklasszicista és a gyarmati építészeti stílust elegyítő városközpontja is. A sziget második legnagyobb városa, Puerto de la Cruz gyógyfürdőként régóta ismeretes: jóval korábban idevonzotta már a turistákat, a gyógyulni vágyókat, mint a tengerparti strandok.

A mai szigetlakók imádják az ünnepeket, melyek többsége vallási eredetű és minimum három napig tart. Ilyenkor mindannyian szebbnél szebb népviseletet öltenek, feldíszítik az utcákat, naphosszat szól a zene, s finomságokkal kínálják egymást és az idegeneket. Igazi fiesta tombol a szigeten! (A leghíresebbet, a téltemető Santa Cruz-i karnevált látványában csupán a Rio de Janeiró-i múlja felül. )

De nézünk körül együtt Tenerifén!
A turistacsalogató güimari piramis építésének célja és az építmény eredetisége erősen kétséges, ám kiválóan alkalmas arra, hogy találgatásokat indítson el arról, hogy a sziget őslakói - a kedvező Kanári-áramlatot kihasználva - nem juthattak-e el egészen Amerikáig, mint ezt később maga Kolumbusz Kristóf tette.

Masca, a kalózfalu parányi hegyi település. Vakítóan fehér, piros cseréptetős apró házacskái meredek sziklatömbök tövében bújnak meg. Masca környéke, a megannyi csipkézett sziklaorom, a lábunk alá zuhanó szakadékok, az odalent kéklő víztükör csodálatos látványt nyújtanak. A falu feletti sziklateraszról egyszerre csodálhatjuk meg a Teide ködbevesző csúcsát s az Atlanti-óceánt. Az út menti árusok fügekaktuszt és narancsot kínálnak a kíváncsi turistáknak. Masca egykoron a kalózok menedéke volt, s csupán öszvérháton lehetett megközelíteni.

Tenerife egyik fő látványossága a Las Cañadas Nemzeti park, amely 1954 óta védett terület, s körülbelül 135 km2. A Teide hófödte csúcsára zárt kabinos libegő visz fel. Hárommillió évvel ezelőtt egy hatalmas vulkánkitörés hagyta maga után a 16 km átmérőjű krátert. Maga a hegy sokáig a hajósok legfőbb tájékozódási pontja volt, ma a sziget szimbóluma. (A tenerife szó a gunchok nyelvén fehér csúcsot jelent.) A nemzeti park turistaútjain barangolva jól láthatóak a különféle színű, megkövült lávafolyamok. Minél régebbi volt a kitörés, annál világosabbak a kövek.

Az 1500 méteren lévő Vilaflor Tenerife legmagasabban fekvő települése. A falut szinte egész évben áttetsző felhőréteg borítja. Klímája és kristálytiszta levegője ideális a krónikus légúti betegek számára. A pinea és mandulafákkal övezett hegyi falut szívesen keresik fel a természetimádók. Tavasztól a nyár közepéig ezerszínű virágtengerbe borul a táj.

Kihagyhatatlan tenerifei látványosság a Loro Parque, a trópusi növénykert, melynek hatalmas területén pompás madárfajokban és orchideákban gyönyörködhetünk. De akad itt a zúzmarás sziklákra telepített pingvinház, egy nyolc méter magas üveghenger, a "halak tornya", s üvegalagútban sétálgatva megfigyelhetjük a fejünk felett lustán köröző cápákat is. De itt található a világ legnagyobb papagájgyűjteménye - több mint 230 fajta, csodálatos szubtrópusi környezetben. Érdekesség a park bejáratánál a thai falu, melynek házait annak idején darabokban szállították ide.

A Las Teresitas gyönyörű, másfél kilométer hosszan elnyúló fehérhomokos partszakasza Santa Cruztól északra található, s egyike a sziget legkedveltebb strandjainak. Állítólag a homokot az afrikai sivatagból szállítják ide, s évente több alkalommal is feltöltik a partot.

Az itteni konyhát döntően a spanyol ízek határozzák meg, ám akad természetesen néhány helyi különlegesség is. Meghatározó alapanyag errefelé a gofio, ami kukoricalisztből készül, s elsősorban a levesek sűrítésére használják. A mojo fűszeres fokhagymás szósz; ha zöld, akkor petrezselyemből és korianderből, ha piros, akkor csilivel és pirospaprikával készül. A hús- és a halételek mellé papas arrugadast kínálnak, ami tengervízben (!) főtt hámozatlan krumpli, s fogyasztani is héjastól szokás. A halételek természetesen meghatározóak Tenerifén, ahol rengeteg jobbnál jobb halétterem található. Kísérőként száraz vörösbort ajánlanak, melyekről Shakespeare is megemlékezett. A tapast (halhús, sajt és kagyló) amolyan borkorcsolyának tekintik. A gyümölcsök közül kötelező megkóstolnunk a mangót, a papáját és a bódítóan édes kakist.